Lipták ma délután aláírhat a Swansea Cityhez

2011.09.21. 09:17
null
Lipták a Videoton után Angliában folytathatja (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Szerdán derül ki, hogy a Premier League-ben szereplő Swansea City igény tart-e a tízszeres válogatott Lipták Zoltánra. A Videotonnal három hete szerződést bontó huszonhat esztendős középső védő ingyen kerülhet a walesi együtteshez – az elmúlt három hét történéseiről beszélgettünk a hátvéddel.

„Mi tagadás, fejbe vágott a tény, hogy szabadon igazolható tízszeres válogatottként, bajnokként, huszonhat esztendősen majd' három hetet kell arra várnom, hogy valamirevaló lehetőségem adódjon – mondta Lipták Zoltán a Nemzeti Sportnak. – Azt hittem, a Videotonnal három héttel ezelőtti szerződésbontás után, hogy egy hét, s máris találok magamnak csapatot – hát nem..."

Azonban minden jel arra utal, nem sokáig kell együttes nélkül tengődnie a hátvédnek, hiszen Premier League-ben szereplő csapattal edz – információnk szerint a jelenleg tizennegyedik helyen álló újoncnál, a walesi Swansea Citynél.

„Igen, első osztályú klubnál vagyok próbajátékon, de többet nem szeretnék mondani. Sőt, nem is nevezném ezt próbajátéknak, inkább ismerkedésnek. Szombaton jött a lehetőség, vasárnap már ki is repültem. Hétfőn még nem volt edzés, így csak kedden tréningezhettem. Szerda délután egymás közti játék lesz, utána dől el, aláírjuk-e a szerződést vagy sem. Ha igen, a hét végén már a kispadra is leülhetek..."

Lipták Zoltán játszott már a szigetországban, a 2007–2008-as idényben a Southend Unitedben, míg 2009-ben a Southamptonban profiskodott, vagyis a környezet nem lenne számára idegen.

„Nem bizony, s ebből előnyt kovácsolhatok – folytatta a középső védő. – Tökéletes kondíciót követel az angol bajnokság – de azért, mert három hete nincs klubom, természetesen nem azt jelenti, hogy otthon ültem, s lógattam a lábam... A válogatott stábjával, így Csábi Józseffel és Kenyeres Imrével is dolgoztam Telkiben, majd szülővárosom, Salgótarján megye egyes együttesével tréningeztem. Mondom, nem a plafont néztem húsz napig."

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT TERVEZ LIPTÁK, HA NEM JÖN ÖSSZE AZ ANGLIAI LEHETŐSÉG, KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTOT.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik