Zalaegerszeg: a kék-fehéreknél bíznak a Fradi elleni sikerben

Vágólapra másolva!
2010.11.04. 12:51
Németh Ottó, a Zalaegerszeg technikai vezetője klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, elégedett a csapat eddigi teljesítményével, és bízik benne, hogy a hétvégén legyőzhetik a Ferencvárost.

„A csapat a maximálisan megszerezhető harminchatból huszonhárom pontot gyűjtött, ez közel hatvanöt százalékos teljesítmény, ami nagy fegyvertény" – összegezte a klub hivatalos honlapjának az eddigi szereplést Németh Ottó technikai vezető.

„Főleg annak a tükrében, hogy az alapjátékosok közül már huzamosabb ideje sokan sérüléssel bajlódtak, bajlódnak és így nem szerepelhettek. A srácok fizikálisan nagyon jól felkészítettek, és ha az előző mérkőzéseken látottakhoz hasonló taktikai fegyelem mellé megfelelő elszántság is párosul, akkor legyőzhetjük a Ferencvárost!" – bizakodott a sportvezető.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik