Ferencváros: Andrezinho kicsi kora óta tudja a Ronaldinho-cselt

2010.09.02. 14:25
A Ferencváros labdarúgócsapatát erősítő Andrezinho nagy kötéssel a lábán jelent meg a csütörtöki „sajtófélórán”, amelyen több kérdésre is válaszolt.

A brazil középpályás a Ferencváros egyik legjobbja volt a Győr ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen, pedig a meccs nagy részében sérülten játszott, mivel a 20. percben hátulról megrúgták.

Korábbi klubjaiban a jobb oldalon vagy középen kapott szerepet, a Ferencvárosban viszont a bal oldalon számít rá Prukner László. Elmondása szerint ez nem zavarja, mivel befelé cselezve veszélyes tud lenni, de legjobban középen szeret játszani.

A Fradi-szurkolók a legjobb nyári igazolásnak szavazták meg, ám ő erre nem mondott semmit, csak mosolygott.

A 24 éves futballista színes játékkal rukkol elő, nem csoda, hogy a drukkerek hamar megszerették. Az ETO ellen láthatták már tőle a Ronaldinho előadásában elhíresült cselt is, amely során először kifelé tolja meg a labdát, majd hirtelen mozdulattal befelé húzza el, becsapva a védőt. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy már kicsi kora óta meg tudja csinálni a trükköt. Ezt és a többi cselt egyébként edzésen nem gyakorolja, a mérkőzéseken ösztönszerűen jönnek tőle.

Nem lehetett kihagyni az Újpest elleni rangadót sem. Neki ez lesz az első derbije, de tisztában van a jelentőségével, mivel már a szerződése aláírásakor tudatták vele, hogy a lila-fehérek elleni rangadónál nincs fontosabb.

Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
50 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
9 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
9 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
10 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
11 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
13 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
14 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
16 órája