Labdarúgás: Verebes Edzőakadémia a magyar stílus feltámasztásáért

MTI MTIMTI MTI
2010.04.22. 14:10
A Verebes Edzőakadémia elsősorban azért jött létre, hogy feltámassza a magyar labdarúgó kultúrát és ápolja a magyar edzőlegendák szellemi örökségét – hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Az oktatásra bárki jelentkezhet, legyen az szurkoló, játékos, újságíró vagy akár edző. Segíteni akarunk, s a résztvevők olyat hallhatnak, amit máshol nem. A kurzus elvégzése után nincs vizsga, hiszen ez nem erről szól, mindössze tudást és tapasztalatot akarunk átadni" – mondta a névadó Verebes József.

A meghirdetett kurzusokra a www.verebesedzoakademia.hu honlapon lehet jelentkezni, s amint összegyűlt az egyes témákra a megfelelő számú jelentkező, kijelölik a többnyire egynapos előadás időpontját. A részvétel díja 900 forint/óra, a tantárgyak többsége tízórás oktatást tartalmaz. Verebes mellett Kiss László és Ferenczi Attila adja át tudását az érdeklődőknek.

„Nem a papír teszi alkalmassá az embert az edzői pályára. Éppen ezért, aki elvégzi a tanfolyamokat, nem kap olyan papírt, amellyel edző lehet egy csapatnál. Nincs is olyan tervünk, hogy megfúrjuk akár a TF, akár az UEFA edzőképzését" – nyilatkozott a Mágusnak is nevezett szakember, aki a Győrrel kétszer, az MTK-val egyszer nyert bajnokságot és szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

Hozzátette, ugyanakkor olyan tudással és tapasztalattal gazdagodhatnak a hallgatók, amelyre máshol nem tehetnek szert. Példaként említette a kiesés elkerüléséért vagy feljutásért, esetleg bajnoki címért küzdő csapat pszichológiai felkészítését.

Az edzőakadémia oktatói szerint a kurzusok a tradicionális magyar stílus, a legkorszerűbb játékelméletek, a magyar futballban szükségszerűnek tartott szemléletváltás, továbbá "a magyar gyökerekkel szinkronban lévő, a hasonló játékelveket valló brazil labdarúgó kultúra" köré épülnek. A játékelmélet Ferenczi, a tapasztalat átadása Verebes, míg a gyakorlati rész Kiss területe lesz.

A három szakember szerint a magyar futball elvesztette hagyományait és identitását, mert az 1960-as években kezdődő hanyatlás után más, éppen akkor sikeres futballkultúrákat próbált másolni. Szerintük azonban a magyar labdarúgók a tradicionális magyar stílussal lehetnek sikeresek, azt megőrizve kellene alkalmazkodni a modern futball fejlődéséhez, ahogy a brazilok is tették.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik