Elding: A Fradi angol hőse akarok lenni

– Mindig futballistának készült?
– Igen! Érdekes, a családban senkit sem foglalkoztatott a labdarúgás, talán éppen ezért választottam ezt a sportot. Más akartam lenni, mint a környezetemben élők. No, meg az iskola sem kötött le igazán, így muszáj volt valamit fanatikusan művelnem, hogy megbékéljenek velem a szüleim.

– Az sem vetette vissza, hogy profi pályafutását nem valamelyik nagy klubnál, hanem a területi bajnokságban szereplő Boston Unitedben kezdte el?
– Ha hozzáteszi, hogy az említett csapat a szülővárosom egyesülete, rögtön megérti, miért válaszolok nemmel. Tizenhat évesen profi szerződést kaptam, és kétezerben a teljes rokonságom és a baráti köröm előtt mutatkozhattam be kezdőként a felnőttek között.

– Hogy sikerült?
– A harmincötödik másodpercben gólt fejeltem.

– Sosem volt esélye a Premier League-ben szerepelni?
– Három együttesnél próbálkoztam, Glenn Hoddle a Tottenhamhez hívott, voltam a Middlesbroughnál, teszteltek a Boltonnál is. Angliában a próbajátékon járó futballista is pályára léphet a tartalékbajnokságban, így az utóbbi csapat nevezett az Aston Villa elleni meccsre. A Villában David Ginola, Gareth Berry is szerepelt, mégis nyertünk kettő egyre – az én két gólommal. Szerződést mégsem értek a találatok...

– A Stevenage Boroghban lőtt sok-sok gólja viszont leedsi ajánlatot eredményezett.
– Hiába voltam Nottingham-drukker, mindig is a Leeds labdarúgója akartam lenni. Az átigazolási időszak utolsó napján hívott az ügynököm, hogy érdeklődik irántam a menedzser, erre fogtam, bevágtam magam a kocsiba, és meg sem álltam az edzőbázisig. Még aznap aláírtam. Kétszázhatvanezer fontot fizettek értem. Az engem megszerző Denis Wise-t azonban nyomban elcsábította a Newcastle, az érkező Gary McAllistar viszont jelezte: nála csak a negyedik csatár vagyok a rangsorban, mert a saját embereit hozza a klubhoz.

– Mennyből a pokolba került?
– Tizenhat éves korom óta a futballból élek. Angliában az alacsonyabb osztályban szereplő játékosokat is tisztességesen megfizetik, de az eladásom után kicsit megroppant az önbizalmam.

– Mi adott új erőt?
– Craig Short hívása. Ő Angliában óriási név. A futballban jártas emberek tudják, hogy védő létére kétszer is majd kétmillió fontot fizettek érte. A Sheffield scoutrendszerének köszönhetően rám talált, felhívott és megkérdezte: van-e kedvem Magyarországra igazolni.

– Mit felelt?
– Szó szerint kiröhögtem.

– Ennyire derogál a magyar bajnokság?
– Dehogyis! Azt hittem, valaki szórakozik velem. Letettem a telefont, és visszahívtam a számot. Tényleg ő vette fel, úgyhogy azon nyomban elfogadtam a lehetőséget.

– Tudja, hova kerül?
– Egy óriási klubba! Ismerem a szituációt, és nem kell félteni: Leedsben negyvenezer néző előtt futballozhattam, és ha kikapott a csapat, megvártak, és számon kértek bennünket a drukkerek. Addig jó, amíg éreztetik az emberrel, hogy törődnek a klubbal, fontos nekik az eredményünk. Külföldiként nehezebb lesz elfogadtatni magam a közönséggel, de vannak praktikáim.

– Éspedig?
– Gólokat lövök, és a találatokat önfeledten ünneplem együtt a szurkolókkal. Az már az eddigi edzésekből is kiderült, hogy vannak jó játékosok a Fradiban, akik kiszolgálnak majd. A csatár a gólokkal szerezhet nevet magának, én pedig a ferencvárosi címerért maximális hőfokon égek majd. Nagy gólokat ígérek, mert hős akarok lenni. A Fradi angol hőse!

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.