Férfi kosár Euroliga: Hanga a végén villant, egyenlített a Barca

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 23:54
null
Hanga Ádám (balra) volt a Barca kulcsembere a hosszabbításban (Fotó: FC Barcelona)
Hanga Ádám együttese, az alapszakaszgyőztes Barcelona hosszabbításban 81–78-ra legyőzte a szentpétervári Zenitet a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban, amely a két spanyolországi meccs után 1–1-re áll.

 

Hangáék a negyeddöntő első mérkőzésén kétpontos vereséget szenvedtek a Zenittől a Palau Blaugranában (74–76), ezzel elveszítették a pályaelőnyüket, s egy újabb vereség esetén már a kiesés szélére sodródtak volna. A magyar játékos a szerdai mérkőzés után a Facebookon azt írta, a vereség csak még éhesebbé tette őket a sikerre.

A Barcának egyébként az alapszakaszban is meggyűlt a baja a korábbi edzője, Xavi Pascual által irányított Zenittel: otthon négy ponttal legyőzte az oroszokat (85–81), de tavaly októberben Szentpéterváron hasonló különbséggel kikapott tőlük (70–74).

A negyeddöntő második mérkőzésén a második negyed elejétől szinte végig a Barcelona vezetett, ám a Zenit ledolgozta tízpontos hátrányát, és az utolsó percben értékesített két büntetővel kiharcolta a hosszabbítást (66–66). A ráadásban újra lehetőséget kapott Hanga Ádám, aki addig kevesebb mint tíz percet töltött a pályán. A magyar válogatott játékos 74–71-es hátránynál a legjobbkor eresztett el egy hárompontost, majd 77–76-os vezetésnél labdát szerzett a Zenit akciójánál, és az ellene elkövetett szabálytalanságot követően mindkét büntetőjét bedobta. A vendégek az utolsó másodpercekben az egyenlítésért támadtak 81–78-as állásnál, de Hanga ismét labdát csent, így nyert a Barca!

ISMERŐS ARC A LELÁTÓN – ANTOINE GRIEZMANN NAGY KOSÁRLABDA-RAJONGÓ HÍRÉBEN ÁLL


Hanga végül 5 ponttal, 1 assziszttal és 1 lepattanóval zárta a mérkőzést, no meg 2 igen fontos labdaszerzéssel.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1–1-re módosult – folytatás a jövő héten Oroszországban. Hangáéknak legalább az egyik ottani meccset meg kell nyerniük, hogy továbbjuthassanak.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
Barcelona (spanyol)–Zenit Szentpétervár (orosz) 81–78
(13–16, 25–13, 10–19, 18–18, 15–12) – hosszabbítás után
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

CSZKA Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török) 78–67
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a CSZKA Moszkvának
Anadolu Efes (török)–Real Madrid (spanyol) 91–68
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Anadolu Efesnek
Armani Exchange Milan (olasz)–Bayern München (német) 80–69
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Milannak

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik