Női kézi: sejtelmesen nyilatkozott a jövőjéről a győri átlövő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2021.01.18. 20:48
null
Anne Mette Hansennek több riválissal kell megküzdenie a játékidőért (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Győri ETO nagy hajrával mentette döntetlenre az Odense elleni idegenbeli csoportmérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A találkozó után a magyar csapat dán balátlövője, Anne Mette Hansen nyilatkozott a helyi televíziónak, és a győri helyzete is szóba került. 

Anne Mette Hansennek nagyon meg kell küzdenie a játékidőért az ETO-nál, balátlövőben egyértelműen Eduarda Amorim az első számú játékos, de Estelle Nze Minko és Veronica Kristiansen is feltűnik ezen a poszton, bár az utóbbi időben (főleg, hogy a balkezes Amanda Kurtovicot kölcsönadták) a norvég játékos sokat szerepel jobbátlövőként is.

„Ha úgy nézzük, még két év hátravan a szerződésemből Győrben, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövő” – mondta Hansen aTV3 kérdésére.

A csatorna szakértőjének, a korábban Siófokon dolgozó Christian Dalmosénak nem tetszik, hogy kevés lehetőséget kap Győrben a dán válogatott egyik kulcsembere.

Az már tudható, hogy a nyáron Háfra Noémi érkezik balátlövőbe, ám egyértelmű, hogy az Amorim által hagyott űrt egy játékos aligha lesz képes betölteni.

Legfrissebb hírek

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont

Kézilabda
2026.10.31. 20:27

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Visszaszerződhet hazájába az ETO dán irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.26. 09:30

„Itt minden adott ahhoz, hogy újra jó legyek” – Estelle Nze Minko a visszatéréséről

Kézilabda
2026.10.20. 12:11

Győri Audi ETO KC: felelősségteljes játékosokra van szükség

Kézilabda
2026.10.19. 12:38

Sokat hibázott, de nagy csatában nyert az ETO az Odense ellen

Kézilabda
2026.10.17. 19:33