Női kézi: Nehéz megtanulni, hogy egy hiba után ne hajtsam le a fejemet – Háfra Noémi

2022.09.11. 08:17
Háfra Noémi kicsit tartott tőle, hogy hasonló fogadtatásban lesz része, mint amikor a Győr játékosaként futott ki a pályára a Ferencváros ellen, de örül neki, hogy ezúttal többnyire megtapsolta a zöld-fehér közönség. Hogy érzi magát az Odense csapatában? Azzal a mentalitással találkozott a dánoknál, amire számított? Többek között ezt is elmondta az NSO Tv-nek a két csapat női kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzése után.  

„Nagyon jól érzem magam az Odensében, folyamatosan épülök be a csapatba, hozom magam fel mentálisan és fizikálisan is. Minden olyan, amire számítottam. Mondták, hogy igen kemény lesz – orrba is ütöttek az első meccsen, mert fizikálisan sokkal keményebbek, gyorsabbak. Tanulnom kell még, hogy erre hogyan reagáljak. Azt is nehéz megtanulni, hogy egy-egy hiba után ne hajtsam le a fejemet. Ők nem ilyenek, a hibák után visszafutnak, kivédekezik és mennek előre újra és újra. Azonban azt gondolom, fogékony vagyok arra, hogy új dolgokat tanuljak” – osztotta meg tapasztalatait a dániai légióskodásról Háfra Noémi.

Videónkban a fent említett orrsérüléséről is beszél, elmondja, mennyire hátráltatta a taktika, a játékelemek elsajátításában. Emellett elmondja, milyen fogadtatásra számított a zöld-fehérektől, s hogyan élte meg a 27–23-as, ferencvárosi győzelemmel végződött BL-mérkőzést.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, A-CSOPORT

FERENCVÁROS–ODENSE HANDBOLD 27–23(12–12)
Érd Aréna, 1400néző.V:Merz, Kuttler (németek)
FTC:JANURIK– MALENSTEIN7 (2),Tomori, Edwige, LEKICS3,BÖLK7,Márton2. Csere:Sass (kapus), KLUJBER7,Szucsánszki, Szöllősi-Zácsik, Cvijics1,Stolle.Edző:Elek Gábor
ODENSE:Reinhardt – Vollebregt, Housheer2,AARDAHL4,FRAHM7,HOJLUND5,Van Wetering1. Csere:Thörn (kapus), Loseth, Iversen1,Pedersen1,Háfra1,Ikehara1. Edző:Ulrik Kirkey
Az eredmény alakulása. 12. perc:7–3.27. p.:10–10.35. p.:15–15.38. p.:18–15.50. p.:26–20
Kiállítások:2, ill. 2 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:– Nagyon nehéz hetek állnak mögöttünk, de az elmúlt három-négy napban már bizakodó voltam, látva a csapat edzésen nyújtott teljesítményét. Úgy gondolom, a héten értük el azt a sebességet, ami elvárható. Több kisebb, de hosszan elhúzódó sérüléssel küszködtünk a felkészülés során, egy-két játékos még azért üldözi önmagát. Büszke vagyok, hogy rendkívül jól védekeztünk, és amíg odafigyeltünk, a támadójátékunk is nagyszerűen alakult.
Ulrik Kirkey:– Nagyon csalódottak vagyunk, nem tudtunk a magunktól elvárt szinten kézilabdázni, de mindemellett tiszteljük a Ferencvárost, hogy hatvan percen keresztül nyomás alatt tudott tartani bennünket. Nehezen kezdődött a mérkőzés, aztán a hét a hat elleni játéknak köszönhetően egyenlíteni is tudtunk, de a második félidőben túl sok egyéni hibát követtünk el. Csalódottak vagyunk, de várjuk a következő fordulót.

Legfrissebb hírek

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
10 órája

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
12 órája

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
20 órája

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
23 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
2026.07.21. 15:07

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
2026.07.20. 09:03