Női kézi NB I: Még nem szeretném kimondani… – Győri-Lukács Viktória

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 09:14
Miután a Győri Audi ETO KC hazai pályán 31–20-ra legyőzte az FTC-Rail Cargo Hungariát, gyakorlatilag az NB I bajnoki címét már magáénak tudhatja. Győri-Lukács Viktória azonban ezt még nem szeretné kimondani, azt viszont megosztotta az NSO Tv-nek, mennyire boldogok, hogy az igen fontos mérkőzésen minden összejött nekik, amit gyakoroltak. Márton Gréta úgy véli, a Győr az első perctől dominált, ők pedig ráadásul Sandra Toft eszén sem tudtak túljárni. 

„Nagyon örülünk, iszonyatosan jó mérkőzés volt, amit gyakoroltunk, abból minden összejött” – mondta széles mosollyal az arcán Győri-Lukács Viktória az NSO Tv-nek. Azt viszont még semmiképp sem szeretné kimondani, hogy bajnok a Győr, hiszen néhány mérkőzés még vár rájuk az NB I-ben.

Ugyanezen a véleményen van a Ferencváros ellen extra teljesítményt nyújtó Sandra Toft, aki az első félidőben 57 százalékkal, összességében 48 százalékkal hárította zöld-fehérek lövéseit. Nem csoda, hogy videónkban Márton Gréta is kiemelte, amellett, hogy a Győr az első perctől dominált a mérkőzésen, a dán klasszis eszén sem tudtak túljárni még ziccerben sem.

Nem mellesleg,váratlan jelenetsornak lehettünk szemtanúi a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

NŐI KÉZILABDA NB I
GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 31–20(17–8)
Győr, 5350néző.V:Horváth P., Marton
GYŐR:SANDRA TOFT – Győri-Lukács V. 2, GROS 10 (3), BROCH 3, HAUGSTED 2, Nze Minko 2, Schatzl Nadine 4.Csere:S. Oftedal 2, BLOHM 3, Rju Un Hi 1, Fodor Cs., Faluvégi D. 2, Anne M. Hansen.Edző:Ambros Martín
FTC:Bíró B. – Malestein 3 (1), KLUJBER 6 (1), Lekics 2, Kisfaludy, Bölk 1, Márton G. 3.Csere:Janurik (kapus), Tomori, Cvijics 1, Szucsánszki 1, Kukely 1, Stolle 2, Cirjenics-Kovacsics.Edző:Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. p.:4–4.12. p.:7–5.16. p.:9–6.23. p.:12–7.33. p.:18–12.44. p.:25–16.48. p.:27–17.54. p.:31–18
Kiállítások:4, ill. 4 perc
Hétméteresek:3/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:– Nyilván óriási motiváció volt, hogy ilyen mérkőzésen, a BL-negyeddöntőbe jutó Fradival találkoztunk. Hihetetlenül jól játszottunk, és így kellett, ha le akartuk győzni a Ferencvárost. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen nekünk élet-halál kérdése volt a siker, hogy ezzel versenyben maradjunk a bajnoki címért, de azt gondolom, fantasztikusak voltunk. Télen is azt mondtam, mikor kikaptunk, hogy még nem dőlt el a bajnokság, most is ezt mondom, hiszen mindkét csapatnak van még hátra néhány mérkőzése.

Elek Gábor:– Ilyen különbséggel is megérdemelten győzött az ETO, a két félidő elejétől eltekintve nem tudtuk vele felvenni a versenyt. Utána az összes problémánk kiütközött, bár ha csúcsformában vagyunk, akkor is nehéz dolgunk lett volna. Nagyon agresszíven és borzasztóan jól védekező, bombaformában lévő Győrrel találkoztunk. A saját csapatomtól többet vártam, de azt azért tudtam, hogy ha az ETO ilyen formában kézilabdázik, akkor kevés esélyünk lesz.

A KÉT CSAPAT HÁTRALÉVŐ BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI
GYŐRI ETO

Április 18.: Dunaújváros (idegenbeli)
Május 14.: Alba Fehérvár (hazai)
Május 20.: MTK Budapest (idegenbeli)
Május 27.: Mosonmagyaróvár (hazai)

FERENCVÁROS
Április 15.: Békéscsaba (idegenbeli)
Május 2.: Debrecen (idegenbeli)
Május 10.: Kisvárda (hazai)
Május 13.: Dunaújváros (hazai)
Május 19.: Alba Fehérvár (idegenbeli)
Május 26.: MTK Budapest (hazai)

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, ha ez is egyezik, az egymás elleni gólkülönbség dönti el, ki végez előrébb. Abban az esetben, ha ez is megegyezik, a jobb gólkülönbség, a több győzelem, majd a több döntetlen alapján határozzák meg a helyezéseket.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 22 21 1 715–500 +215 42
2. FTC 20 17 2 1 654–480 +174 36
3. Debrecen 19 13 2 4 555–478 +77 28
4. Mosonmagyaróvár 19 12 2 5 575–503 +72 26
5. Vác 19 9 2 8 502–496 +6 20
6. Fehérvár 19 9 2 8 477–510 –33 20
7. MTK 20 8 2 10 538–526 +12 18
8. Dunaújváros 20 7 3 10 497–572 –75 17
9. Kisvárda 20 8 12 466–519 –53 16
10. Siófok 17 7 1 9 462–463 –1 15
11. Budaörs 20 5 3 12 477–563 –86 13
12. Békéscsaba 20 6 14 500–585 –85 12
13. Érd 20 3 17 483–613 –130 6
14. NEKA 19 2 1 16 442–535 –93 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik