Női kézi: Martín pozitív tapasztalatokat szerzett a Népligetben

2013.03.08. 12:59
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát irányító Ambros Martínnak pozitív tapasztalati vannak a Ferencváros otthonában játszott találkozójukról, amely 34–34-es döntetlennel zárult.

„Számomra ennek a mérkőzésnek teljes mértékben pozitív tapasztalatai vannak – nyilatkozta a spanyol szakember. – Hiszen mi vagyunk az egyetlen csapat, amely ebben a szezonban a Fraditól a saját otthonában pontot szerzett. Ami a játékunkat illeti, megtapasztalhattuk, mi a következménye annak, ha egyáltalán nem védekezünk, és nem a saját játékunkat játsszuk, hanem az ellenfélét. Ha nem koncentrálunk, mi is tudunk akár veszíteni is. Ennél több jelentőséget azonban nem tulajdonítok az eredménynek.”

A győriek már elődöntősök a BL-ben – adódik a kérdés: hogyan állnak a soron következő, Podgorica elleni meccsükhöz?

„A kvalifikációt elérve az a legfontosabb, hogy ne ebben a tudatban készüljünk és lépjünk pályára. Sem Podgoricában, sem itthon, majd a Randers ellen nem szabad a középdöntős státuszra gondolnunk, hanem pont ugyanazzal a mentalitással, stílussal és keménységgel kell fellépnünk, mint eddig. Egy csapatnak addig nem szabad ezen a gondolkodásmódon változtatni, amíg nem érte el a kitűzött célját.”

Legfrissebb hírek

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
6 órája

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
9 órája

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 10:21

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

A Győr korábbi sikeredzője szövetségi kapitány lett Katarban – hivatalos

Kézilabda
2026.11.03. 11:15

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59