Női kézi: Már hiányzott a játékosoknak ez a légkör – Golovin Vlagyimir

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 10:58
null
A női válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir szerint csapatának a saját játékát kell felépítenie, és mérkőzésről mérkőzésre csiszolni rajta (Fotó: Dömötör Csaba)
Háromnapos összetartás után csütörtökön Németországba utazott a magyar női kézilabda-válogatott, amely két felkészülési mérkőzéssel hangolódik az áprilisi vb-selejtezőre. Golovin Vlagyimir a felkészülésről és a visszatérőkről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

Hosszú idő után, az Európa-bajnokság óta először találkozott hétfőn a magyar női kézilabda-válogatott, amely két felkészülési mérkőzést vív: pénteken a német, szombaton pedig a lengyel nemzeti együttes ellen. A mieink Telkiben kezdtek, majd a háromnapos összetartást követően csütörtökön Németország felé vették az irányt, ahol már az Izland elleni világbajnoki selejtezőre hangolódnak. A szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir elmondta, a kerettagoknak már nagyon hiányzott a válogatott légköre.

„Az összetartás előtt beszéltem velük, és már nagyon várták, mert három hónap eltelt, hogy legutóbb találkoztunk” – kezdte a beszélgetést Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A szakember elmondta, teljesen más terhelésből érkeztek a játékosok a válogatotthoz – volt, aki vasárnap még bajnoki mérkőzést játszott –, így rájuk vigyáztak, és hétfő délelőtt csak rehabilitációs munkát végeztek, míg a többieket felmérte a stáb.

Ami a visszatérőket illeti, Cirjenics-Kovacsics Anikó – aki sérülése és gyermeke születése miatt a tokiói olimpia óta nem volt a válogatott keret tagja – az első két napon (és akkor is csak a videózáson) vett részt, miután a múlt héten meghúzódott. A kapitány fontosnak tartja, hogy részt vegyen a munkában, mert mint elmondta, hosszú távon sokat segíthet a válogatottnak a rutinjával. Szöllősi-Zácsik Szandra szerepe nemcsak balátlövőként fontos, a fiataloknak is rengeteget segít, de sokat jelent Bíró Blanka jelenléte is, aki csapatkapitányként pozitívan hat a többiekre. Ami az Európa-bajnokságra nevezett keretet illeti, az akkor kihagyott Schatzl Nadine Golovin szerint olyan formában teljesít Győrben, hogy azzal egyértelműen hasznára lehet a nemzeti csapatnak.

A szövetségi kapitány a programmal kapcsolatban úgy fogalmazott, akárcsak az Eb előtt, ezúttal is az elemzésre és a hibák kijavítására fordítják a legnagyobb figyelmet. Az első napon a védekezésen, kedden a támadáson, szerdán pedig már a németeken volt a hangsúly, akiktől legutóbb hatalmas pofont kaptunk Tatabányán (20–31).

„Elég csúnya mérkőzés volt, de nem hiszem, hogy ekkora különbség van a két csapat között – emlékezett vissza Golovin Vlagyimir, aki a két felkészülési mérkőzésre is kitért. – Nem akarjuk túlizgulni, de szeretnénk jó meccset játszani a németekkel idegenben. Utána a lengyel válogatott következik, amely a most nyilvánosságra kerülő névsor alapján teljesen ismeretlen. Nagyon sok játékos kicserélődött náluk az Európa-bajnokság után, nyolc új arc is van a keretben, de nekünk a saját játékunkat kell felépítenünk, és meccsről meccsre csiszolni rajta.”

A keret egy helyen változott, Albek Anna sérülés miatt nem tartott a csapattal.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
K
apusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
J
obbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győr), Töpfner Alexandra (Debrecen)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikolett (Siófok)
Irányítók: Vámos Petra (Debrecen), Kuczora Csenge (Vác), Cirjenics-Kovacsics Anikó (Ferencváros)
Bállók: Bordás Réka (Debrecen), Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
B
alátlövők: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok), Kácsor Gréta (Debrecen), Szöllősi-Zácsik Szandra (Ferencváros)
B
alszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Győr)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, NÉMETORSZÁG
Március 3., péntek, 19.30, Ludwigsburg: Németország–Magyarország
Március 4., szombat, 18.00, Heidelberg: Magyarország–Lengyelország

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Április 8., szombat, Hafnarfjördur: Izland–Magyarország
Április 12., szerda, Érd: Magyarország–Izland
A párharc győztese jut ki a 2023. november 30.–december 17. között sorra kerülő, dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik