Kézi: Tőzsér is felajánlotta mezét az elhunyt szurkolók családjainak megsegítésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.29. 21:10
Mint ismert, vasárnap közúti balesetben életét vesztette három, Békéscsabáról hazafelé tartó Loki-szurkoló.

Hétfőn a Veszprémi Kézilabda Sport Egyesület, azMVM Veszprémcsapata ajánlott fel egy dedikált mezt, melynek elárverezésből az áldozatok családját, illetve a tragédiát túlélő szurkolót szeretné támogatni – számolt be róla a debreceni klub a hivatalos honlapján.
MVM Veszprémcsapata ajánlott fel egy dedikált mezt, melynek elárverezésből az áldozatok családját, illetve a tragédiát túlélő szurkolót szeretné támogatni – számolt be róla a debreceni klub a hivatalos honlapján.

A nemes gesztus minden képzeletet felülmúló összefogást hozott. Elsőként a balesetet túlélő szurkoló szűkebb pátriájából jelentkeztek, így a Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő NB II-es labdarúgóiés aKőnig Trade Balmazújváros NB I-es kézilabdázóiajánlottak fel egy-egy dedikált mezt. Nem sokkal később Tóth Zoltán, aSzolnoki Olaj KKkosárlabda bajnokcsapatának ügyvezetője jelezte, hogy egy olyan mezt küldenek a nemes célra, amelyben a Eurocup második csoportkörében játszott az Olaj. Hétfőn délután pedig egy debreceni nevelésű válogatott futballista tett tanúbizonyságot arról, hogy nem felejtette el a cívisvárost,Tőzsér Dániel, a Queens Park Rangers légiósa ajánlotta fel dedikált mezét – tette hozzá a dvsckezilabda.hu.

Legfrissebb hírek

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05

Kézilabda: a 14. helyen zárta az U21-es férfi-vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.06.27. 18:31

Kézilabda: a 13. helyért játszik a vb-n az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.06.26. 16:08

Kézi: kikapott Norvégia ellen a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.23. 13:41
Ezek is érdekelhetik