Férfi kézi MK: leosztott lapok – a Veszprém vagy a Szeged nyer?

NAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCSNAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 12:38
null
Lékai Máté (labdával) és Bánhidi Bence Szigetszentmiklóson is nagy harcot vívhat a győzelemért (Fotó: Török Attila)
Két év szünet után újra itt van a Magyar Kupa négyes döntője, amelynek fő kérdése, hogy a Szeged képes lesz-e megvédeni a címet a Telekom Veszprémmel szemben.

 

CSODÁK MÁRPEDIG LÉTEZNEK

Topic Petar,  a Balatonfüred beállója:
„A legutóbbi bajnokit kihagytam, mert az egyik edzésen Rodríguez Pedro ráesett a bal térdemre. Kicsit fájt, de szerencsére később nem dagadt be, a szalagjaim sem sérültek, úgyhogy a Magyar Kupa négyes döntőjében szeretnék ismét csapatom segítségére lenni. A Veszprém elleni meccsek mindig különlegesek, az elmúlt öt évben, amióta Magyarországon játszom, megtapasztaltam. Tudjuk, hogy ellenfelünk Európa egyik legjobb együttese, a Szegeddel más szintet képvisel, mint mi, mégis úgy lépünk pályára az elődöntőben, hogy bizonyítani akarjuk: csodák márpedig léteznek!”

Joan Canellas, a Szeged irányítója:
„Hozzáállásban nem volt gond a Kiel elleni Bajnokok Ligája-visszavágón, de játékban továbbra is sokat kell még fejlődnünk. A Magyar Kupa négyes döntőjének megvan az a sajátossága, hogy ebben a két napban szinte bármi megtörténhet. Nekünk újabb lehetőség, hogy ebben a hektikus idényben örömet szerezzünk a szurkolóinknak. Mindenkinek jól jönne a sikerélmény, éppen ezért azzal a céllal utazunk Szigetszentmiklósra, hogy elhódítsuk a kupát. Szeretnék a nyáron úgy búcsúzni a klubtól, hogy nyertünk valamit.”

Lékai Máté, a Telekom Veszprém csapatkapitánya:
„Természetesen alapvető elvárás volt, hogy jussunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, s mint mindig, most is az a célunk, hogy megnyerjük a sorozatot. Már az elődöntő is kemény csata lesz a Balatonfüreddel, és ha vasárnap sikerül győzni, a kupa sorsa még nagyobb harcban fog eldőlni. Sajnálom, hogy nem lehetnek jelen nézők, de remélem, hogy nélkülük is begyűjtjük második trófeánkat ebben az idényben.”

Éles Benedek, a Veszprémi KKFT balátlövője:
„Ugyanúgy készültünk a Magyar Kupa négyes döntőjére, mint egy bajnokira, azzal a különbséggel, hogy most huszonnégy óra alatt két meccset kell játszanunk. Fiatalok vagyunk, könnyebben regenerálódunk a többieknél, ezt ki kell használnunk. Nem izgulunk, mert nincs veszítenivalónk, hiszen olyan csapattal játszunk az elődöntőben, amelyet néhány napja még a tévében figyeltünk. A bajnokságban már kétszer megszorongattuk a Szegedet, hasonlóan feszes védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel talán megint lehet esélyünk ellene, bár a győzelemhez mindennek klappolnia kell.”

Két év kényszerű szünet után vasárnap és hétfőn végre újra eldől, ki nyeri meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, ami annak ellenére is izgalmas lesz, hogy a Telekom Veszprém az elmúlt 29 évben 24-szer hódította el a trófeát.

Azért a lapok ezúttal is le vannak osztva, mert bár a Balatonfüredi KSE eddig fantasztikus sorozatot produkált a 2021-es évben, s az élvonalbeli újonc Veszprémi KKFT bravúrral jutott be a szigetszentmiklósi négyes döntőbe, a kupa sorsa az ezredforduló óta a Telekom Veszprém és a Mol-Pick Szeged között dől el.

Ez a két gárda 1982 óta húsz alkalommal találkozott a Magyar Kupa fináléjában, legutóbb tíz esztendeje, 2011-ben fordult elő, hogy egyikük lemaradt, akkor a PLER KC jutott be és maradt alul simán a veszprémiekkel szemben. Ebből a húszból a csongrádiak ötször tudtak nyerni, és mivel a két évvel ezelőtti döntőben 28–27-re diadalmaskodtak, ezúttal tulajdonképpen címvédőnek számítanak annak ellenére, hogy a tavalyi kiírás végül a járvány miatt elmaradt. Bár a Veszprém most jobb formában van, és esélyesnek lehet nevezni, az elmúlt időszakban a Szeged is szépen összeszedte magát, és az óriási küzdelmet jól mutatja, hogy kettejük fináléja tizenegy alkalommal csak egy-két góllal dőlt el, kétszer pedig büntetővel.

A mostani négyes torna legnagyobb meglepetése mindenképpen a kisebbik veszprémi csapat bejutása, amely az ötödik fordulóban a papíron esélyesebb Csurgót legyőzve jutott be a final fourba.

„A mi klubunknak már az is óriási siker, hogy szerepelhetünk a négyes döntőben – mondta Tombor Csaba, a Veszprémi KKFT edzője. – A játékosoknak pedig jó lehetőség, hogy a mostani idényben még két, nemzetközi színvonalú meccsen gyűjthessenek tapasztalatot. Ahogy egész évben, ezúttal is a saját játékunkra szeretnénk koncentrálni, és nyomás nélkül pályára lépni. Biztos vagyok benne, hogy ez a két mérkőzés is hozzájárul a fejlődésünkhöz, és nekünk ez a legfontosabb.”

Mivel a finálé biztosan a szokásos Veszprém–Szeged összecsapás lesz, nagy kérdés, hogy a bronzmeccsen a fiatalokból álló gárda fel tudja-e venni a versenyt az erősebb Balatonfüreddel, amely idén már tizenkét győzelmet aratott a bajnokságban és a kupában. Ugyanakkor Tombor Csaba együttese többször is megmutatta, hogy képes erősebb ellenféllel szemben is helytállni, akár nyerni, amit bizonyít, hogy a bajnokságban legyőzte a Fradit, a Gyöngyöst és a Csurgót. A két gárda egyébként már találkozott az NB I-ben, akkor a fürediek nyertek 29–23-ra.

A Balatonfüred 2010, 2012, 2016, 2018, 2019 után hatodszor jutott a négyes döntőbe, az eddigi öt alkalomból négyszer a harmadik helyen zárt, köztük a legutóbbi két tornán is.

Két edző is első sikerét érheti el a sorozatban, ugyanis David Davis nem nyert még Magyar Kupát a Telekom Veszprém edzőjeként, György Lászlónak pedig ez lehet az első bronzérme, ha a papírforma szerint az elődöntőben kikap a nagyobbik, s a bronzmeccsen nyer a kisebbik veszprémi csapat ellen.


FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, SZIGETSZENTMIKLÓS
18.00:
Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE (Tv: M4 Sport+)
20.15:
Veszprémi KKFT–Mol-Pick Szeged (Tv: M4 Sport+)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik