Kézi BL: sportszerűtlenséggel vádolja a Zagreb a Veszprémet

Vágólapra másolva!
2014.02.23. 11:24
Nyílt levélben fordult a horvát médiához a CO Zagreb férfi kézilabdacsapata, amelyből az derül ki, hogy az MKB-MVM Veszprém tegnapi harkivi veresége a fair play és a sportág antipropagandája volt. A győztes Motor Zaporizzsja a váratlan győzelemnek köszönhetően egy ponttal előzte meg a zágrábiakat a Bajnokok Ligája A-csoportjában, és jutott tovább a nyolcaddöntőbe. A horvátok ellenben lemaradtak a BL-folytatásról...

 

Dzsamaliék elveszítették a veretlenségüket Harkivban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Dzsamaliék elveszítették a veretlenségüket Harkivban (Fotó: Szabó Miklós, archív)

A horvátok emlékeztetnek arra, hogy a magyar és az ukrán együttes az ősszel – október 10-én – rendkívül egyoldalú mérkőzést vívott egymással, a veszprémiek 17 góllal (44–27) győztek. Lendületük aztán a folytatásra is kitartott, nyolc győzelemmel és egy döntetlennel, már biztos csoportelsőként várták a csoportkör utolsó fordulóját. A papírforma szerint Harkivban is simán kellett volna nyerniük. A zágrábiak erősen kiéreztek a tétnélküliséget a veszprémiek ukrajnai játékán, amellyel utóbbiak lehetőséget adtak az amúgy nem túl fényes mutatókkal rendelkező ellenfélnek arra, hogy megelőzzék a Zagrebet. Ezzel pedig nemcsak a horvátoknak okoztak veszteséget, hanem áttételesen a sportágnak is.

Az ukránok és a horvátok külön meccse ellenben azt mutatja, egyenlő erők csatázták a csoportban, hiszen mindkétszer a pályaválasztó nyert ebben a leosztásban. A Zaporizzsja 31–30-ra, a Zagreb 33–27-re. Amíg azonban az MKB-MVM a 3. fordulóban lehengerlő diadalt aratott Horvátországban (33–22), addig Ukrajnában „sikerült" elveszítenie a veretlenségét.

Azt azért ne felejtsük el, hogy a Veszprém erősen tartalékos kerettel vágott neki az ukrajnai kirándulásnak, több kulcsembere sérült, nem beszélve a politikai helyzetről. Az EHF csütörtökön adta a veszprémiek tudomására, hogy márpedig a kijevi történések ellenére el kell utazniuk a meccsre. Más kérdés: a döntéshozók nem a saját személyes épségüket tették ezzel kockára. A veszprémiek Facebook-oldalán olvasható rövid bejegyzésből megtudhatjuk: a találkozó után hazafelé kemény megmozdulásokat láttak Harkivban is, tehát nemcsak Kijevre korlátozódnak a harcias események. Voltak verekedések is, méghozzá bottal, fegyvereket azonban ők nem láttak. A buszuk így is csak lépésben tudott haladni a főtér környékén.

Sérülésektől tizedelve, téttel nem bíró mérkőzésen pályára lépni egy olyan országban, amelyben szinte polgárháborús állapotok uralkodnak, nos, hasonló előzmények után alighanem sokkal többet más sem lett volna képes kihozni egy ilyen erőpróbából, amely viszont az ellenfél számára kiemelten fontos, mintegy utolsó szalmaszál. Mindez független az erőviszonyoktól, független a veszprémiektől.

A nyolcaddöntő keddi sorsolásán az első kalapos Veszprém összekerülhet a lengyel Wisla Plockkal, a macedón Vardar Szkopjéval, és nagy valószínűséggel a dán Aalborg szerepel még a lehetséges ellenfelek között (a Zaporizzsjával értelemszerűen nem kell újra megmérkőznie a magyar bajnoknak).

FÉRFI KÉZILABDA BL
A-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Motor Zaporizzsja (ukrán)–MKB MVM Veszprém KC 26–22 (13–13)
Harkiv,
800 néző. V: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
Zaporizzsja: STOCHL – Kubatko, ONUFRIJENKO 4, Sevelev 3, AFLITULIN 4, Burka 2, SZKOPINCEV 5 (2). Csere: Szapun, Kosevoj (kapusok), Gurkovszkij, Jevdokimov 2, Osztousko 2, Szemikov, Kurilenko 1, Inestrosa 3 (3)
Veszprém: Fazekas – Gulyás P. 1, Mocsai T. 3, Schuch, ILICS 6 (6), Terzic 1, IVÁNCSIK G. 5. Csere: Dzsamali 3, Vilovszki 1, Ugalde 1, Sulic 1, Gyene
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–3. 14. p.: 7–6. 17. p.: 10–7. 23. p.: 13–10. 37. p.: 14–16. 41. p.: 17–18. 42. p.: 19–19. 48. p.: 22–20. 51. p.: 23–21. 59. p.: 25–22
Kiállítások: 8, ill. 18 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
SZERHIJ BEBESKO, a Zaporizzsja edzője: – Az egész csapat nagyon jól játszott, Stochl fantasztikusan védett. Nehéz volt győzni a Veszprém ellen, amely a BL egyik legjobb csapata. Ez jó eredmény együttesemnek, de tudjuk, ellenfelünk úgy érkezett, hogy már megnyerte a csoportot.
CARLOS ORTEGA, a Veszprém edzője: – Dicséretet érdemelnek a hazaiak. Szerettünk volna nyerni, ám a végén nem volt olyan játékosunk, aki segíteni tudott volna a nehéz helyzetben levő csapaton. Az utolsó tizenöt percben borzalmasan játszottunk. Különösen támadásban mondtunk csődöt. Huszonkét góllal nem lehet nyerni.

További eredmény: Croatia Zagreb–Szentpétervár 26–24 (15–14)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MKB-MVM VESZPRÉM 10 8 1 1 303–242 +61 17
2. RN Löwen (német) 10 7 2 1 305–252 +53 16
3. Celje PL (szlovén) 10 4 1 5 268–272 –4 9
4. Zaporizzsja (ukrán) 10 4 1 5 277–296 –19 9
5. CO Zagreb (horvát) 10 4 6 267–282 –15 8
6. Szentpétervár (orosz) 10 1 9 216–292 –76 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik