Férfi kézi: a Veszprém BL-ellenfele hamarosan elveszíti egyik legjobbját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 12:48
null
Cindric a következő szezont már a Barcelonában kezdheti meg (Fotó: AFP)
Bertus Servaas, a lengyel Kielce férfi kézilabdacsapatának elnöke elárulta, gyakorlatilag már csak az aláírás hiányzik ahhoz, hogy Luka Cindric a Barcelonához igazoljon. A klasszis horvát irányítóért azonban megközelítőleg sem kapnak annyi pénzt, mint amennyiről a sajtóban cikkeznek.

Cindric Barcelonába igazolása már egy ideje téma a nemzetközi sajtóban, a hétvégi, kölni Bajnokok Ligája final four előtt a Veszprém elődöntős ellenfelének elnöke nyíltan is beszélt a formálódó üzletről, azonban tagadta a 4 millió eurós átigazolási díjat.

Ha valaki négymilliót ajánlana nekem a játékosért, már másnap a repülőn ülne – mondta Bertus Servaas, a Kielce első embere a stregspiller.com-nak adott interjújában. – Ez hülyeség. Kézilabdában másfél-kétmillió a csúcs, minden más a sajtó kitalációja. A filozófiánk, hogy akkor szerezzük meg a játékosokat, amikor még nem kerülnek olyan sokba, és megtartjuk őket a szerződésük lejártáig. Nem szoktunk belemenni különböző átigazolási üzletekbe, mert ambiciózus klub vagyunk.”

Adta magát a kérdés, hogy Cindric esetében akkor miért tesznek kivételt?

Távozni szeretne. Nem szeretnék olyan játékost a csapatomban tudni, aki már nem akar Kielcében lenni. A tárgyalásoknak már majdnem a végére értünk, gyakorlatilag csak az aláírás hiányzik a nyári klubváltásához. Ugyan Luka Cindric Barcelonába igazol, de érkezik Andreas Wolff, amelytől tizenöt-húsz százalékkal jobbak leszünk a kapuban. A jelenlegi kapusainkat is elismerem, de Wolff kivételes játékos.”

A megállapodás akár már Kölnben megszülethet a két csapat között. Cindric helyére honfitársa, Igor Karacic érkezik a nyáron. Tárgyalt a Kielce Stas Skubéval is, azonban a szlovén csak egy idényre írt volna alá, míg a Kielce hároméves szerződésben gondolkodott, így elmaradt a megegyezés.

A csapat anyagi helyzetére vonatkozva Servaas elmondta, tavaly nyáron arra kérték a játékosokat, hogy mondjanak le fizetésük ötödéről, és majdnem mindenki belement, csak Dean Bombac távozott (visszatért Szegedre). Az elnök most kötött megállapodást egy nagy szponzorral, és jó esély van egy újabb támogató bevonására a következő két hétben, ha ez is megtörténik, a következő három évre biztosított lesz a klub anyagi stabilitása.

A Veszprém elleni elődöntő kapcsán kifejtette, nincs mitől tartaniuk. „Egyáltalán nincs nyomás a csapatunkon, s ez jól is elsülhet. Minden nyomás a Veszprémen van, amely nagyon szeretne nyerni. Akkor is boldog leszek, ha csak a negyedik helyen zárunk, de hiszek a csapatban, hogy bárkit képes legyőzni. Egy érem jó eredmény lenne, a döntőbe jutás még jobb, a végső győzelem meg egyenesen fantasztikus. De én már az eddigi szereplésünkkel is elégedett vagyok” – jelentette ki Servaas, aki szerint a Barcelona a final four favoritja, utána jön a Veszprém, majd a Kielce és a Vardar.

BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti: Lars Geipel, Marcus Helbig (németek) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti: Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15 (Tv: Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)
18.00 (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik