Távozik az FTC-től a válogatott átlövő – hivatalos

R. P.R. P.
2025.04.08. 13:24
Fotó: plerbudapest.hu
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő FTC bejelentette, hogy távozik a csapattól Jakub Mikita. Az átlövő a PLER-nél folytatja a pályafutását, a pestszentlőrinci klub már be is bejelentette a szlovák válogatott játékost.

 

Mikita az idény végéig még a Ferencvárost erősíti, és csak a következő évad elejétől játszik az új klubjában. A Fradihoz 2019-ben érkező átlövő részese volt az Európa-liga- és az Európa-kupa-menetelésnek. Eddig 168 mérkőzésen 130 gólt szerzett zöld-fehér színekben – olvasható a fradi.hu-n.

Mikita 2009-től hat éven át már erősítette a PLER-t, amiről jó emlékei vannak.

„A PLER volt az első magyar csapatom, nagyon szerettem abban a régi csarnokban játszani, mindig kiváló volt a hangulat és családias a légkör, s ez a BUD Arénában sem változott – mondta Mikita a PLER közleményében. – Akkoriban ötven-hatvan perceket játszottam, támadásban is sokat használtak, azért tudtam annyi gólt lőni. Örülök, hogy visszatérhetek oda, ahol elkezdtem a magyarországi pályafutásomat. A feltételek nagyszerűek, gondolok itt többek között az infrastruktúrára és a szurkolókra. Sokan járnak ki a meccsekre, én is voltam párszor nézőként, és mindig nagyszerű volt a hangulat. Ami engem illet, még mindig nagyon szeretem ezt a sportot, és szeretnék sokat játszani, vannak még céljaim. Amikor a Fradihoz kerültem, az első NB I-es idényünkben ugyanúgy az utolsó fordulóban biztosítottuk be a bennmaradást, mint tavaly a PLER, és évről évre építkezve most eljutottunk odáig, hogy a bronzéremért küzdhetünk. Persze itt mások a feltételek, de hasonlót szeretnék itt is elérni: építkezni, és stabil középcsapattá válni.”

 

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2 órája

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
Tegnap, 9:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
Tegnap, 8:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
Tegnap, 8:12

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
Tegnap, 7:38

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Vinícius Júnior a meghosszabbított út első lépését Budapesten tette meg

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:38