Csíkos Lucának gyerekkori álma vált valóra a válogatott meghívóval

H. Á.H. Á.
2024.11.13. 21:17
Csíkos Luca (Fotó: Dömötör Csaba)
A hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokságon Csíkos Luca először szerepelhet a magyar női kézilabda-válogatottban. A Vác balátlövője elárulta, már az is álomszerű volt számára, hogy Golovin Vlagyimir a bő, 35 fős keretbe nevezte őt, és még nagyobb megtiszteltetésként éli meg, hogy a 19 fős névsorban is számítanak rá. Emellett a nemzetközi mérkőzések tapasztalatai is szóba kerültek a fiatal játékossal készített interjúban. 

 

A válogatottban újonc Csíkos Luca a Nemzeti Sportrádióban Kreisz Bálintnak kezdésként arról beszélt, miképpen élte meg, hogy készülhet a hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

„Korábban már telefonon keresett »Vova« (Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány közkeletű beceneve – a szerk.) és mondta, ne lepődjek meg azon, hogy a 35 fős keretben benne leszek, mert úgy döntöttek, hogy engem is beválogatnak. Viszont az, hogy a 19 játékos között is ott lehetek, mérhetetlenül nagy meglepetés volt számomra. Utána még napokig nehéz volt feldolgozni is ezt. Minden gyerek erről álmodik, hogy majd a saját sportágában bekerülhessen a válogatottba. Nagyon nagy örömmel tölt el és büszke vagyok, de nyilván most rengeteget kell dolgoznom, úgyhogy várom a folytatást” – mondta az Eb-keret egyetlen váci játékosa, aki a továbbiakban beszélt arról is, mennyire ismeri a keret többi tagját, hogyan értékeli az idei évét, és hogy hova teszi karrierjében a mostani válogatott meghívót.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható.

 

Legfrissebb hírek

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

Nagy Martin kézilabdakapus távozik Helsingborgból

Kézilabda
2026.04.04. 15:30

Európai ifjúsági kézilabdaliga: négyes döntőben a Debrecen és a Veszprém is

Kézilabda
2026.04.03. 20:14

Balogh Zsolt: Játszhatnék még, de úgy emlékezzenek rám, ahogy abbahagytam

Kézilabda
2026.04.03. 19:31

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

Visszavonul Szucsánszki Zita 147-szeres válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2026.04.02. 17:30

Változás a női kézilabda-válogatott keretében

Kézilabda
2026.04.01. 14:59

Férfi kézi El: a Melsungen és az Elverum is kikapott

Kézilabda
2026.03.31. 23:11
Ezek is érdekelhetik