„Amikor megtudtam a rossz hírt, akkor megdőltem én is” – Tóth Tímea a betegségéről

H. Á.H. Á.
2024.11.18. 17:05
null
Egy sebész szerint az olyan súlyos betegségektől szenvedőknek, mint amilyen a rák, csak körülbelül 15-20 százaléka az igazán küzdő típus. Tóth Tímea válogatott kézilabdázó, többszörös olimpikon, Eb-bronzérmes és világbajnoki ezüst- és bronzérmes átlövő, már sportolóként megtanulta, mit jelent: küzdeni. Erre a tudására igen nagy szüksége volt aktív pályafutása befejezése után.

Tóth Tímea először 12 napos korában kisfiát veszítette el, majd melldaganatot diagnosztizáltak nála. Hihetetlen élni akarással, bátorsággal vetette bele magát az élet-halál harcba, s végül győzött. A melleltávolító műtét és az első kemó között még arra is gondja volt, hogy petesejteket vegyenek le tőle. Idén tavasszal megtörtént a csoda: egészséges kislánya született, aki felvételünk időpontjában már hét hónapos.

Timi küzdelmében férje mindenben ott volt mellette, még a pszichológiai kezelésekre is elkísérte. Nógrádi Csilla pszichológus, sok fontos információt elmond test és lélek kapcsolatáról, immunrendszerünk rejtelmeiről, Timi kezeléséről. Gyógyulása óta Tóth Tímea ma már a Sport Tv kézilabda-szakkommentátora, rengeteg, főleg női követője nemcsak műsorvezetését, hanem sorstársainak adott praktikus tanácsait is nagy figyelemmel kíséri, megfogadja. Úgy is mondhatnánk, hogy sportszakértői szerepe mellett, sokak megnyugtatását, tájékozódását szolgálva, s immár a rák témájában is tapasztalati szakértő lett.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
6 órája

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
13 órája

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
2026.10.14. 08:51

Kurucz Levente: Az élsportban nincs garancia a befektetett munka megtérülésére

Kajak-kenu
2026.10.08. 09:37

A „skandináv csoda” és a „magyar út” volt a Szabaddobás középpontjában

Kézilabda
2026.10.07. 13:19

Tao-elszámolások: az MKSZ szerint a visszafizetési előírások a szigorú ellenőrzést bizonyítják

Kézilabda
2026.10.07. 10:59

A jövő sztárjai: Csereklye Zsófia, Kőnig Gábor

Utánpótlássport
2026.10.05. 08:58

Magyar–román csatákkal folytatódik a női kézilabda BL

Kézilabda
2026.10.03. 10:10