Női kézilabda: a Fradi elbúcsúztatta a visszavonuló Kovacsics Anikót, majd a DVSC elleni győztes rangadóval zárta az idényt

Vágólapra másolva!
2024.05.25. 19:05
A lefújás után átvette a bajnoki érmeket és trófeát a Ferencváros (Fotó: Koncz Márton)
A már bajnok Ferencváros legyőzte az így a negyedik helyen záró Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójának rangadóján, amely előtt elbúcsúztatta a visszavonuló Cirjenics-Kovacsics Anikót.

Fiesztára készültek a Népligetben, miután a hétközi, Vasas elleni bajnokin bebiztosította bajnoki elsőségét a női kézilabdacsapat, ezzel 27 év után duplázik újra hazai porondon. Az ünnepi hangulatot csak fokozta, hogy a kezdés előtt elbúcsúztatták a távozókat, Kukely Annát (róla már tudható, hogy Mosonmagyaróváron folytatja), Kovács Anettet és Kisfaludy Anettet. Ezt követően bejelentették, hogy visszavonul az utóbbi években sérülésekkel bajlódó Cirjenics-Kovacsics Anikó, aki a Fradi utánpótlásában fog dolgozni a jövőben. A válogatott irányító és csapattársai is megkönnyezték a pillanatot, a szurkolók pedig hangos tapssal köszöntek el tőle.

A DVSC elleni rangadón ott volt már a keretben Szöllősi-Zácsik Szandra is, akire Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is számítana az olimpiára készülő válogatottban, azonban Dragana Cvijicshez hasonlóan nem került bevetésre. Igazi tétje az agyrázkódást szenvedett Jovana Jovovicsot nélkülöző Loki számára volt a találkozónak, bár a debreceniek bronzérméhez a Mosonmagyaróvár vasárnapi, kisvárdai botlására is szükség lett volna.

A Debrecen újfent bizonyította, az FTC-t és a Győrt is képes komoly feladat elé állítani, az első félidő nagy részében vezetett is a Népligetben. A nagy küzdelem mellett mindkét oldalon láttunk kaotikus jeleneteket, melyeket már az idény végének is betudhatunk. A szünet előtt egyik csapat sem tudott két gólnál jobban ellépni a másiktól, és bizony a Fradinak szüksége volt a jól beszálló Böde-Bíró Blanka védéseire is, hogy csak egygólos hátrányban mehessen pihenőre.

A folytatásban is az FTC-nek kellett futnia az eredmény után, két góllal is elment a DVSC, de elég volt pár figyelmetlenség a vendégek részéről, hogy pillanatok alatt fordítson a zöld-fehér együttes. Angela Malestein találataira építve először a Fradi tudott háromgólos különbéget kiépíteni, ekkor a Loki többet hibázott támadásban, jött is Szilágyi Zoltán harmadik időkérése. Simon Petra tartotta három gól körüli előnyben a hazaiakat, a DVSC a kapusát lehozva próbálkozott a hajrában, azonban nem volt már újabb fordulat a meccsben. Andrea Lekics stílszerűen cundergóllal zárta le a rangadót, amelyet 33–29-re nyert meg az FTC, amely a lefújás után az aranyérmeket is átvette.

A várt nagy csatát hozta a rangadó (Fotó: Koncz Márton)

A Budaörs hazai pályán 30 gólt szerezve győzte le a Békéscsabát. A hazaiaknál a 20-szoros magyar válogatott Pálos-Bognár Barbara, Szövérdffy-Szabadfi Ágnes és Gergely-Zsigmond Vivien is utolsó meccsét játszotta az NB I-ben. A meccs utolsó gólját a hazaiak kapusa, Vártok Ramóna szerezte, aki végigvezette a labdát a pályán.

A már kieső NEKA kisebb meglepetésre az ötödik Vác otthonában diadalmaskodott, míg az MTK magabiztos sikert aratott a sereghajtóként búcsúzó Kozármisleny otthonában.

NŐI KÉZILABDA NB I
26. FORDULÓ
FTC-RAIL-CARGO HUNGARIA–DVSC SCHAEFFLER 33–29 (14–15)
Elek Gyula Aréna, 1200 néző. V: Nagy F., Túróczy
FERENCVÁROS: Janurik – MALESTEIN 4, KLUJBER 9 (2), LEKICS 5, Kisfaludy, BÖLK 5, MÁRTON 5. Csere: Böde-Bíró (kapus), Tomori, Edwige 1, SIMON P. 4, Kovács Anett, Hársfalvi. Edző: Allan Heine
DEBRECEN: GABRIEL – Grosch 2, VÁMOS P. 5, Haggerty 1, PLANÉTA 5, Szabó Nina, PETRUS 4. Csere: Bartulovic (kapus), KÁCSOR 5, Hornyák D., Füzi-Tóvizi 2, Töpfner, Csernyánszki 1, Vámos M. 1, Nagy Nóra 3 (3). Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–4. 12. p.: 7–5. 17. p.: 9–10. 23. p.: 13–12. 39. p.: 19–21. 45. p.: 26–23
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Allan Heine: – Örülök, hogy bár a bajnoki cím sorsa már szerdán eldőlt a javunkra, ezt a meccset is jól menedzseltük, szép kézilabdát játszottunk ebben az atmoszférában, amely méltó volt az idény lezárásához.
Szilágyi Zoltán: – Szinte végig méltó ellenfelei voltunk bajnok és kupagyőztes vetélytársunknak. Sajnos a végjátékra elfogytunk, támadásban hibákat követtünk el és a védekezésünk sem volt acélos. Büszke vagyok a csapatra, mert jókora utat jártunk be, sokat fejlődtek a játékosok, soha rosszabb idényt!

PRAKTIKER-VÁC–NEKA 25–27 (15–11)
Vác, 550 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
VÁC: Bukovszky – Bánfai K. 2, BALLAI B. 4 (1), Bordás 2, KUCZORA 4, CSÍKOS L. 6, Ballai A. 1. Csere: Csizmadia F., Győri A. (kapusok), Csire F. 2, Kovács Anikó, Marincsák 2, Kovalcsik J. 2, Kurucz A. Edző: Herbert Gábor
NEKA: Csapó Kincső – MOLNÁR D. 5, Lapos 2, Bató, FARAGÓ LEA 6 (1), Győri V., Wald 1. Csere: ZAJ (kapus), Alaxai 4, Keceli-Mészáros, Petruska, MATUCZA 4, BEREI 5. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–2. 12. p.: 8–7. 18. p.: 9–7. 22. p.: 11–10. 30. p.: 15–11. 35. p.: 17–15. 40. p.: 17–18. 46. p.: 20–20. 50. p.: 20–22. 57. p.: 23–25
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor: – Nem tudom, mit lehet ilyenkor mondani… Az utolsó mérkőzésen nyújtott teljesítményünk szégyen volt, persze mindez semmit sem von le a NEKA érdemeiből. Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak, hogy a teljes évadban mindenhová elkísértek minket.
Bakó Botond: – Méltó lezárása volt az idényünknek. Rengeteg tapasztalattal, élménnyel és tudással gazdagodtunk az első osztályban, a nehéz pillanatokban is mindvégig kitartóak voltunk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tizenhárom ponttal zárjuk a bajnokságot. Le a kalappal a lányok előtt!

MOYRA-BUDAÖRS–TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 30–26 (14–12) 
Budaörs, 770 néző. V.: Bóna, Földesi
BUDAÖRS: VÁRTOK R. 1 – Vártok T., Schneider, Debreczeni-Klivinyi 2, Gorilszka 1, Hudák, Szabó A. 3. Csere: Mistina (kapus), Gergely-Zsigmond 4, Szövérdffy-Szabadfi 2, Pálos-Bognár 5 (4), SZEKERCZÉS 6, Uhrin 2, Tóth M. 2, Szabó-Májer 2. Edző: Buday Dániel
BÉKÉSCSABA: SZABÓ D. – Horváth G. 1, Török G., Gyimesi 4, Bencsik B. 1, Román, KUKELY K. 4. Csere: Tóth R., Madera-Domokos (kapusok), Borbély 1, Mayer, Szondi 1, Csáki L. 2, Zagar 4, Kücükyildiz 5 (3), Bencsik-Giricz 3. Edző: Rácz Sándor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 9. p.: 4–4. 15. p.: 6–5. 22. p.: 9–7. 27. p.: 13–10. 34. p.: 14–16. 41. p.: 19–19. 48. p.: 23–21. 51. p.: 24–25. 57. p.: 29–25.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Várható volt, hogy ilyen mérkőzés lesz. Nem is a pontok, hanem az érzelmi töltet miatt, ami bennünk volt, mert ikonikus figurák távoznak, hagyják abba. A három „nagy öreg” és a többiek is rengeteget tettek a klubért, úgyhogy a heti program is az volt, hogy ezt lelkileg hogyan bírják ki. Gyenge meccs volt, de megnyertük. Feltettük az i-re a pontot, szép győzelemmel zártunk egy nagyon szép idényt.
Rácz Sándor: – Múlt héten nagyon rosszul játszottunk, ezért szerettünk volna jól játszani. Mint a jégkorongban, a tizenötödik percben hat játékost cseréltem és mind a tizenhatan játszottak. Nekünk az volt a legfontosabb, hogy szép meccset játszunk. Tudtunk volna nyerni, de fontosabb, hogy szépen játszottunk.

KOZÁRMISLENY KAMTK BUDAPEST 24–32 (13–20)
Kozármisleny, 600 néző. V: Sándor Gy., Szabó B.
KOZÁRMISLENY: Pusztai – Grénus 1 (1), Bánfai 3, Hadnagy 1, HALÁSZ 4, BRETTNER 5, Szatmári 1. Csere: Wichmann, SZABÓ L. (kapusok), GROSICS 3 (3), Lengyel, KECSKÉS 3, Imrei N. 1, tobak, Imrei R., Köpösdi 2. Edző: Gyulay László
MTK: GYŐRI B. 1 – ANDRÓCZKI 4, DAKOS 5, Mészáros-Mihálffy 1, Farkas J. 1 (1), Weisheitel 2, Fekete B. 2. Csere: Szőke (kapus), Poczetnyik 3, PAPP D. 6, FERENCZY 4, Kekezovity 2, Pelczéder, Kobela, Bari 1, Koczka. Edző: Vágó Attila
 Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 15. p.: 7–8. 20. p.: 10–13. 26. p.: 12–17. 34. p.: 15–21. 41. p.: 17–23. 48. p.: 20–27. 54. p.: 22–28
Kiállítások: 6, ill. 8. perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Gyulay László: – Gratulálok a MTK-nak az egész szezonhoz, ma megérdemelten nyertek. Köszönjük a szurkolóknak a kitartó biztatást, a vezetőknek a támogatóknak ugyanezt. Sok tapasztalatot tudtunk gyűjteni eben az évben.
Vágó Attila: – Gratulálok a Kozármislenynek az egész éves teljesítményéhez, kívánom, hogy minél hamarabb jussanak vissza az első osztályba. Látva ezt a hangulatot és nézősereget, megérdemlik. Szerettük volna megnyerni a mai mérkőzést és megkoronázni az idei szezon, ez sikerült.

    
AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. FTC26251950–668+28250
2. Győr25232882–586+29646
3. Mosonmagyaróvár25214898–683+21542
4. Debrecen26215833–652+18142
5. Vác261412718–702+1628
6. MTK2612311772–817–4527
7. Budaörs2612113712–771–5925
8. Dunaújváros251015664–754–9020
9. Fehérvár257216692–795–10316
10. Kisvárda257117621–714–9315
11. Vasas256217636–748–11214
12. Békéscsaba266119667–794–12713
13. NEKA266119653–781–12813
14. Kozármisleny263122595–828–2337

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik