Sinka: van okom remélni, Nagy mellettünk dönt

– Tavaszi megválasztását megelőzően tizenhat évig főtitkárként ténykedett. Felteszem, az elnöki székből kényelmesebb irányítani.
– Ne higgye. Az életemben semmilyen változás nem történt, legalábbis kevesebbet biztosan nem dolgozom. Járom az országot, sőt a világot, tárgyalok ezzel a szövetséggel, azzal a testülettel, amazzal a szervezettel, de nehézséget csupán az okoz, hogy reggelente bejussak Százhalombattáról a pesti irodába. A tempót, úgy érzem, bírom, igaz, az orvosomnál régen vizitáltam...

– Isten őrizz, hogy felmenjen a vérnyomása, ám akad itt néhány ügy, ami borzolja a kedélyeket. Kezdjük Nagy Lászlóéval: spanyol válogatott lesz, vagy magyar marad?
– Rövid időn belül, legkésőbb december elsejéig kiderül. Állandó kapcsolatban állunk vele, azt is elárulhatom, hogy a viszony harmonikus, így van okom azt remélni, hogy végül mellettünk dönt..

– Fizetni továbbra sem óhajtanak a csapatkapitánynak?
– Ha fizetnénk, azzal precedenst teremtenénk, és ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni. Alapvetően erkölcsi okok miatt nem vagyunk hajlandók a zsebünkbe nyúlni, ugyanakkor készséggel elismerem azt is, anyagilag sem vagyunk úgy elengedve, hogy ezt megtegyük. Gazdag emberekkel vagy szövetségekkel nem tudunk versenyezni, de nem is akarunk. Amit mi kínálunk Lacinak, az inkább a jövőjét érinti, ugyanis megannyi korábbi klasszishoz hasonlóan az ő munkájára is számítanánk, ha egyszer befejezi pályafutását. Mások mellett a honi, illetve a nemzetközi szövetségben különböző feladatokat ellátó Kökény Bea, Kocsis Erzsébet, Mátéfi Eszter, Siti Bea és Csoknyai István példája is bizonyítja, hogy egy karrier vége egy másiknak a kezdetét jelentheti. Biztos vagyok benne, hogy Nagy Lacinak is megtalálnánk a megfelelő pozíciót. Nem akarjuk őt elveszíteni, ez a lényeg.

– Mocsai Tamást sem?
– Mérhetetlenül sajnálom, hogy otthagyta a válogatottat. Nem is a lemondás vall meggondolatlanságra, hanem az időzítés. A mérkőzés előtti órákban nem elegáns elhagyni a csapatot. Megjegyzem, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy akar-e a nemzeti együttes tagja lenni. Büszkén mondhatom, hogy férfi- és női vonalon összesen tizenhat válogatottat versenyeztetünk, ez több mint háromszáz sportolót jelent, ha azt veszem, hogy közülük csak egy nem óhajt címeres mezben szerepelni, az arány nem is rossz, ugye? Ettől függetlenül az az egy eset is fájó.

– Gera Zoltán – kísértetiesen hasonló körülmények között – a labdarúgó-válogatottól köszönt el, mire Erwin Koeman szövetségi kapitány és Kisteleki István, a szövetség elnöke azon melegében kijelentette: a középpályás számára nincs visszaút! Mocsai Tamás számára sincs?
– Ez ügyben Csoknyai Istvánnál érdemes érdeklődni. Ha ő úgy ítéli meg, hogy a Tamás esetleges visszatérésével kialakuló helyzetet kezelni tudja, akkor szabad az út. Azért választottuk meg a válogatott élére Csoknyai Istvánt, mert bízunk benne, vagyis bármilyen döntést hoz, mellette állunk.

– A hölgyekre decemberben világ-, az urakra januárban Európa-bajnokság vár. Az elmúlt időszak eredményei nem azt sugallják, hogy érmesként térnek haza.
– Bármennyire is furán hangzik kétezer-kilenc novemberében, a fókusz kétezer-tizenkettőn, azaz a londoni olimpián van. A játékokra való kijutás az elsődleges.

– Tehát ha a nők, mondjuk, kilencedikként zárják a vébét, a férfiak pedig nyolcadikként fejezik be az Eb-t, abból nem lesz probléma?
– Ha látjuk az előrelépést, akkor nem. Tudomásul kell venni, hogy mindkét fronton csapatépítés zajlik, ezért mindkét szövetségi kapitánynak időt kell adnunk. Egyúttal módosítanunk kell az eddigi célokon, nem tehetjük meg, hogy azonnal kiugró eredményt várunk el a két válogatottól. Az asztalra a két év múlva esedékes világbajnokságokon kell letenni valamit, hiszen azokról kvalifikálhatjuk magunkat az olimpiára.

A teljes interjút elolvashatja a Nemzeti Sport csütörtöki számában!