Látványos előszilveszteri ünneppel búcsúztak a kézilabdázók 2008-tól

Vágólapra másolva!
2008.12.30. 22:25
Címkék
A magyar férfi közönség-válogatott „bulimeccsen" 41–36-ra nyert a szerb csapat ellen a veszprémi Budapest Bank Kézilabda Gálán, míg Vérten Orsolya a szakma és a közönség szavazatai alapján az év játékosa lett.
A veszprémi gálán a látványon volt a hangsúly
Fotó: M. Németh Péter
A veszprémi gálán a látványon volt a hangsúly
A veszprémi gálán a látványon volt a hangsúly
Fotó: M. Németh Péter
A veszprémi gálán a látványon volt a hangsúly

Hát mögötti lövések, kínai figurák, többkapusos felállás, és a kézilabda minden szépsége – így búcsúztak a 2008-as évtől a Veszprém Arénában megrendezett Budapest Bank kézilabdagála résztvevői.

Hajdu János: „A hétfői mérkőzéshez képest az volt a különbség, hogy ezúttal itt voltak az ún. világsztárok, akik nagyon tudnak kézilabdázni, és nagyon tudnak szórakozni, amit meg is mutattak a gálán. Ezt is rendkívül magas szinten tudják, engem is meglepett, nem volt bohóckodás. A világbajnokságon viszont eredményesen szeretnénk játszani, nem szépen. Megmutatták a kézilabda minden szépségét”
A magyar és a szerb férfi együttes 24 órával korábban Balatonfüreden is összecsapott – igaz, akkor a hazaiak alakulatát nem a szurkolók, hanem Hajdu János szövetségi kapitány „rakta össze" –, és vendégeknek most sem sikerült a visszavágás.

A hétfői 29–28 után most még nagyobb lett a különbség a 2x20 perces derbin, amelyen a 9 méteres vonalon túlról dobott találatok két gólt értek.

A magyar csapatban szerepelt a válogatott másodedzője, a Szeged vezetőedzője, a szerb Vladan Matics is, aki a végén betalált a vendég együttest erősítő, Szegeden légiós Dragan Marjanacnak.

Ezután kissé lassabb iramban folytatódott a gála, bár a Veszprém öregfiúk–Nosztalgia-válogatott meccsen is születtek gyors indításgólok, és senki sem kímélte magát.

Éles József: „Fantasztikusan éreztem magam ma este! Igaz, a lábam nem mindig azt csinálta, amit szerettem volna, sőt, néha a kezem sem, de Veszprémben mindig boldogság pályára lépni az előtt a közönség előtt, amely már 20-30 éve a csapat mellett áll”
A meccsen – 6000 néző előtt – az egy-két évtizeddel korábban csillogó játékosok mutatták be, mennyit tudnak még mostanában is.

A 2x15 perces mérkőzésen fellépett - többek között - Csoknyai István, Éles József, Gyurka János, Mezei Richárd, Zubjuk Igor, Zsigmond György, illetve Bakos István, Bíró Imre, Borsos Attila, Hoffmann László, Iváncsik Mihály, Kovács Mihály, Kovács Péter és Marosi László. A közönségszórakoztató meccset a jól hajrázó hazai legendák nyerték 16–14-re.

Az est zárásaként a női közönség-válogatott lépett pályára a média-válogatott ellen. A mérkőzés egyik játékvezetője a meccs alatt az addigi műsorvezetői szerepét is megtartó Gundel Takács Gábor volt, aki időnként a beállós pozíciójából szemlélve akadályozta a támadásokat.

Gál Gyula: „Fárasztó volt a mai nap, főleg úgy, hogy a hétfői szerbek elleni meccsen is 60 percet játszottam. Mindazonáltal felemelő érzés, hogy egy ilyen gálára meghívtak, ami azt jelenti, a közönség bizalma bennünk van, a médiaválogatottban pedig megtiszteltetés volt játszani. Ezt úgy tudjuk legjobban meghálálni, ha jól szerepelünk a világbajnokságon. Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!”
A női csapat játékosai az egyik időkérés alatt pompom-bemutatót is tartottak Fekete László erősember segítségével, a sztárok pedig karaoke show-t rögtönöztek egy másik pihenő alkalmával.

A médiacsapatot Gál Gyula segítette, aki nem lőhetett gólt mezőnyből, Pálinger Katalin pedig a kapusposztot balszélsőre cserélte – a sportszerűség jegyében. Végül 17–16-ra győztek a nők.

A szünetben az év kézilabdázója díjakat adták át, a juniorok között Tilinger Tamara és Balogh Zsolt, a felnőtteknél pedig Vérten Orsolya és Iváncsik Tamás vehette át a szakma elismerését. Vérten ráadásul az év kézilabdázója közönségdíjat is magával vihette.

„Nagyon örülök a 2008-ban elért eredményeimnek, de jövőre még jobban szeretnék teljesíteni. Köszönöm szépen a közönségnek a szavazatokat, és boldog vagyok, hogy a szurkolók is nekem szavaztak bizalmat” – nyilatkozta a kitűnő szélső.

Mocsai Lajos: „Ez már a negyedik gála, amin részt veszünk, és örülök, hogy évről évre egyre népszerűbb a kézilabda ünnepe, és az év utolsó napjaiban ennyi embert érdekel ez a sportág. A jövő és a jelen találkozott ma Veszprémben, hiszen sokan itt voltak az 1986-os világbajnoki döntős csapatból, a szivacskézilabdások között pedig kiemelkedő, ifjú tehetségek mutathatták meg magukat a nagy közönség előtt. Mindemellett komoly elemeket is láthattunk ma, ami külön kiemelendő. Mérkőzés közben persze rájött az ember, hogy a játékosok már nem tudják megcsinálni ugyanazokat a pályán, mint régen, de így is élvezhető mérkőzést produkáltak”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik