Dunaferr-diadal a Ligetben

Vágólapra másolva!
2004.02.26. 22:14
Címkék
A Bajnokok Ligájában negyeddöntőre készülő két csapat óriási elszántsággal várta a csütörtöki rangadót, amelynek a végeredménye döntően befolyásolja az NB I alapszakaszának hajráját.
A bemelegítő tanítványaikat figyelő edzők meglehetősen feszültnek tűntek, hiszen ők is tudták, hatalmas presztízscsata következik, ugyanakkor azt mindkettőjük csapatáról el lehetett mondani, hogy a formája felfelé ível és a válogatott játékosok is kezdik kiheverni a magyar ezüstéremmel záruló világbajnokság testi és lelki fáradalmait.
A rangadó alaphangulatát Kirsner és Tóth gólja adta meg, illetve a bíróknak néhány feltűnően durva szabálytalanság miatt kellett megállítaniuk a játékot. A túl heves indulatok lecsillapodása után a Dunaferr belőtte helyzeteit, valamint erőszakos védekezéssel megállította vetélytársa rohamait. A fordulat felpaprikázta Kirsneréket, és Kocsik büntetőből lőtt góljával visszavették a vezetést. Barna, Rábai és Uhraková mellett a hétméterest hárító Sugár is főszereplővé lépett elő a félidő derekán, amikor az FTC lerohásai rendre eredményesen zárultak. Radulovics és több társa ekkor kisebb hullámvölgybe került. A Dunaferr cserékkel frissített és le is dolgozta négygólos hátrányát, sőt, Radulovics zseniális találataival újra vezetett. Uhraková, Tóth és Kovács nagyon határozottan védekezett, ám Lovász, Ferling és Radulovics ezúttal is kulcsszereplője volt a rangadónak.
Bátrabban kezdte a második félidőt a rendre egyenlítő Fradi, amelynek a védekezését Sugár igyekezett összefogni. Hatalmas iramú, rettentően agresszív csatát vívott a két csapat és a technikai hibákért kárpótolta a szurkolókat egy-egy látványos kapusbravúr, illetve Tóth és Radulovics gólpárbaja, amelybe Kirsner, Uhraková, Rábai, Ferling, Lovász és Kulcsár igyekezett beleszólni.

Pádár Margit (10) és Nagy Ivett csatája hűen tükrözi a népligeti rangadó hangulatát (Fotó: Czagány Balázs)
Pádár Margit (10) és Nagy Ivett csatája hűen tükrözi a népligeti rangadó hangulatát (Fotó: Czagány Balázs)
Pádár Margit (10) és Nagy Ivett csatája hűen tükrözi a népligeti rangadó hangulatát (Fotó: Czagány Balázs)
A hullámzó, de nagy iramú rangadón Radulovics tizedik góljával tartotta előnyét a bajnok, amely a második félidőben a hajráig rutinosan érvényesítette érettebb, összecsiszoltabb játékát. Ekkor az FTC utolsó erejét megfeszítve még mindent megtett, és Uhraková góljával felzárkózott 27–28-ra. A Dunaferr időt kért, és Ferling rendkívül fontos gólt lőtt. Németh András is kikérte idejét és a Dunaferr emberhátrányban kezdte az utolsó két percet.
Uhraková egygólosra faragta a különbséget, de Kulcsár is betalált. Kindl kiállítása után csak négy újvárosi mezőnyjátékos maradt a pályán, és Kocsik a büntetőt a lécre ejtette. Mraviková viszont lerohanásból betalált, de az egyenlítésre már nem maradt ideje a fergetegesen hajrázó FTC-nek.

Szóról szóra a Ligetben
Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 perce

Podcast: mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
3 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
13 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
28 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
31 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
38 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
48 perce

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik