Búcsú az Európa-bajnokságtól

"Már a tavalyi vébén is az olimpiai részvétel megszerzésére esélyes válogatottak közé soroltam a magyarokat, és nem tévedtem, ott is vannak Athénban – mondta a német kapitány. – A sérült Pérez kiesése azt jelentette, hogy az egyik legjobbjuktól kellett megválniuk, taktikailag mégis fegyelmezett és lelkileg erős maradt a magyar csapat, amely gyakorlatias kézilabdát játszik, a hat–nullás és a nyitott védekezésből egyaránt igyekszik gyorsan indulni."
Gyakorlatilag egyöntetű volt Ljubljanában a vélemény, hogy a magyarok – ha úgy kézilabdáznak, mint szerdán a szerbek ellen a második félidőben, és nem kell a bírókkal is megküzdeniük – akár meg is lephetik Németországot.
"Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a németek a csoportbeli megingásaik – a szerbektől elszenvedett vereség és a franciákkal szemben elveszített pont után – jó passzba kerültek a csehek és a szlovénok legyőzésével – mondta Szathmári János, a tatabányai kapus. – Nekünk pedig a bíróktól sok segítséget kapó szerbek elleni pontvesztést kellett egy nap alatt feldolgoznunk."
Akadt a mieink között, aki ezt drasztikusabban fogalmazta meg. Nagy László például azt mondta, hogy Mezeivel arról beszéltek, hogy milliomosok lennének, ha a tippmixen fogadtak volna, mert biztosak voltak benne, hogy a szerbek élvezni fogják a bírók szimpátiáját.
"Most már a németek elleni csata áll előttünk – mondta az Eb előtt néhány nappal megsérülő Lendvay Péter helyére behívott Császár Gábor. – Rettenetesen nehéz mérkőzésre számítunk, ezért igyekeztünk túltenni magunkat a szerbek és bírók okozta lelki traumán."
Az utolsó forduló lehetséges eredményei közül a magyaroknak az lett volna a legkedvezőbb, ha nyernek Németország ellen, és a szlovén–francia csata nem döntetlennel zárul.
A bemelegítő játékosait (Laluska és Mohácsi maradt ki) figyelő Skaliczki László szerint egyre jobb formába lendült Németország. "Az sem vetette viszsza, hogy térdsérülése miatt kivált soraiból Markus Baur, az egyik legfontosabb játékos" – mondta a kapitány.

Már a játék elején arra törekedtek a magyarok, hogy a magas, stabil német védőfalat megmozgassák, s igyekezzenek azt sok mozgással megbontani. Ehhez rengeteget kellett futniuk labda nélkül, ami a szerbek elleni ütközet fáradságával a lábakban nem mindenkinek sikerült. Nagyon kellett figyelni a két villámemberre, Jansenre és Kehrmannra, aki a szlovénoknak hét gólt lőtt, mégsem ő, hanem a nyolcgólos Stephan (1998-ban a világ legjobbja az IHF-választáson), illetve a 37 százalékos hatékonysággal védő Ramota volt a kulcsjátékos a házigazdák elleni szenzációs sikerben.
Díaz a kezére esett és rövid ápolásra szorult, miközben társai gyors indításokból lőtték a gólokat, és vezettek egy-két góllal. Bevált a mieink nyitott védekezése, és ha nem maradnak ki a ziccerek, nőhetett volna a különbség. Ehelyett feléledtek a németek, és a csapatkapitányuk, Stephan vezérletével fordítottak.
A magyarok játékában újra felváltva követték egymást a látványosabb, eredményesebb szakaszok, valamint az elkönynyelműsködött helyzetek, eladott labdák.
Mindkét együttesnek az elődöntőbe jutás volt a tét, ami érthetően feszültté, többször pedig kapkodóvá tette őket. Ebbe aztán súlyos durvaságok is belekeveredtek, amelyeknek újra Díaz volt a szenvedő alanya. Skaliczki cserékkel igyekezett lendületet adni csapatának, amely hetesekkel csökkentette szerény hátrányát.
Bekövetkezett, amitől tartott a magyar kapitány: borzasztóan masszív, magas és mozgékony volt a német védőfal, amit rettenetes erőfeszítés árán is csak ritkán sikerült áttörniük a mieinknek. Akkor változott a játék képe, amikor Mocsai és Kertész egy-egy bátor vállalkozása eredménnyel járt. Fritz eszén azonban nem volt könnyű túljárni, míg a jó formában védő Fazekas gyakran került kiszolgáltatott helyzetbe.
Immár két zavaróval – a csehek bevált taktikájával – védekezett Magyarország, amely mindent megtett, hogy ledolgozza a négygólosra nőtt különbséget, ám a határtalan akarat a szünetig csak ritkán társult gördülékeny összjátékkal és szerencsével.
A szünetben Rév András csapatvezető így vélekedett: "A védekezésünk elfogadható, ám a gyors indításaink pontatlanok, több ziccerünk és hetesünk kimaradt. A németek annál rutinosabbak, hogy kihagyják az általunk kínált lehetőségeket."
A harmadik, majd a negyedik kimaradó magyar büntetővel kezdődött a második félidő. Díaz és Buday lövései betaláltak, és Fazekas mindent védett, ezzel pedig új erőt adott társainak. Sokadszor igazolódott, hogy a kiemelkedő kapusteljesítményre nagyszerűen lehet alapozni. A németeket is megzavarta a veszprémi hálóőr bravúrsorozata. A gond csupán az volt, hogy a mieink támadásai közel sem voltak olyan eredményesek, mint a védekezésük.
A csata ezen szakaszában a kapusok voltak a hősök – Fritz ugyanannyi bravúrt mutatott be, mint Fazekas, akit nem lehet eléggé dicsérni. A különbség azonban mégis markáns volt, mert Stephan vezetésével eredményesen zárta támadásait Németország. A bírók emlegetése nem hálás feladat, de egy mondatot mindenképpen kell szánni a sípmesterek indiszponáltságának megörökítésére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nyakukba varrható a magyarok gyászos teljesítménye a második félidőben.
A hajrára sem ereje, sem ambíciója nem maradt legjobbjainknak, akik közül Fazekason és Díazon kívül nehéz volt bárkit is kiemelni. A csapat csoportküzdelmekben mutatott jó formája elillant a középdöntőre, a sorozatterhelést több játékosunk nem bírta erővel. A helyosztókon már nem lesz helye a középdöntőben csak egy pontot szerző Skaliczki-csapatnak, amelytől minimum nyolcba kerülést várt a hazai szakvezetőség. A közönség pedig még ennél is merészebb álmokat szőtt. Felébredtünk!

A magyar kapitánytól, Skaliczki Lászlótól azt kérdeztük, miért omlott össze együttese támadásban a második félidőben.
Nagyon sok volt a sorozatmérkőzések terhelése játékosaimnak. Csalódott vagyok, mert nem értük el a célunkat, a nyolcba kerülést. Pedig volt esélyünk az előrébb lépésre, ám a németek ellen is sok hibával kézilabdáztunk.