Tokió 2020: Párosban újra győztünk volna… – Szabó Gabriella

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 11:36
null
Szabó Gabriella szerint Kozák Danutával párosban újra győztek volna az olimpián (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella 2020 júniusában jelentette be a visszavonulását. A sportoló a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek között elmondta, továbbra is edz, de nem kacérkodik az újrakezdéssel. Emellett szót ejtett a visszavonulása körülményeiről, a tokiói olimpiáról, az Exatlonról és a jogi tanulmányairól is.

 

Szabó Gabriella elmondta, nem állt le az edzésekkel, kajakozni is szokott, alkalmanként nem is keveset, ám annak ellenére, hogy jelen állás szerint 2021-ben megrendezik a tokiói olimpiát,nem tervez visszatérni – azt is elárulta, hogy miért.

„A válasz egyszerre pofonegyszerű és bonyolult. Tényleg minden délelőtt mozgok ma is, sőt nyugodtan mondhatom, hogy edzek. A hangsúly azonban azon van, hogy naponta egyszer, nem pedig kétszer, és bár komolyan veszem, mégiscsak én döntöm el, milyen intenzitással. Tavaly már nagyon nagy teherként éltem meg a felkészülést. Esténként, lefekvéskor azon stresszeltem, Úristen, ha nem alszom jól, nem tudom kipihenni magam, akkor hogyan fogak teljesíteni a délelőtt edzésen, amit délután másik követ, s estére megint csak hullafáradt leszek, s kezdődik minden elölről. Amíg láttam a célt magam előtt, addig újra és újra erőt gyűjtöttem, de amikor bejelentették, hogy elhalasztják az olimpiát, tudatosult bennem, még egy évet nem tudok végigcsinálni.”

A háromszoros olimpiai bajnok elmondta, ma is ki meri jelenteni, hogy Kozák Danutával párosban újra győztek volna, s nemcsak itthon, hanem Tokióban is. Ennek ellenére ezen már nem emészti magát, de azt azért elismerte, hogy az élsporttól nehéz volt elszakadnia.

„Elismerem, nyáron kutyául éreztem magam, depresszió kerülgetett. Én is megtapasztaltam, mennyire nehéz elengedni az élsportot.”

Ebből az állapotból az Exatlonban való szereplés, valamint a jogi egyetemen végzett tanulmányai billentették ki. Szabó Gabriella többek között erről is beszélt, a teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
11 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik