Kajak-kenu: a legjobb idővel Fazekas-Zur döntős 500 m-en

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 11:02
Az Európa-bajnokságról lemaradó olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina került a legjobb idővel a döntőbe a ma kora délutáni második válogatón a női K–1 500 m-es versenyszámban, amelynek olimpiai címvédője, Kozák Danuta saját futamában a negyedik helyen végzett, időeredményét tekintve pedig hatan bizonyultak gyorsabbnak nála.

Az első válogatót Kozák nyerte meg – az Eb-n második lett –, míg a most a harmadik időt magáénak tudó Szabó Gabriella, Fazekas-Zurhoz hasonlóan, szintén lemaradt a kontinensbajnokságról.

Délelőtt férfi K–1 1000 m-en tartottak még selejtezőket – négy előfutamot, majd két középdöntőt –, melyek során az első válogatót is megnyerő Dombvári Bencéé lett a legjobb időeredmény. A finálé érdekessége, hogy abban a tegnap győztes, olimpiai ezüstérmes férfinégyes három tagja (Kammerer Zoltán, Pauman Dániel, Tóth Dávid) is lapátol majd.

További két 1000 m-es számban, C–2-ben és K–2-ben csak döntőt rendeznek délután.

KAJAK-KENU, 2. VÁLOGATÓ
NŐI K–1 500 M, A DÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK

Fazekas-Zur Krisztina 1:51.198 perc
Kovács Katalin 1:51.623
Szabó Gabriella 1:51.744
Douchev-Janics Natasa 1:51.858
Vad Ninetta 1:51.989
Medveczky Erika 1:52.241
Kozák Danuta 1:52.409
Kárász Anna 1:52.470
Szilvásy Nóra 1:54.660

FÉRFI K–1 1000 M, A DÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK
Dombvári Bence 3:33.243 perc
Császár Gergely 3:33.387
Pauman Dániel 3:33.393
Tóth Dávid 3:33.531
Slezsák István 3:33.735
Kugler Attila 3:34.765
Bozsik Gábor 3:34.909
Kammerer Zoltán 3:35.473
Kovács Attila 3:35.737

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik