Osztrák hokiliga: a játékrendszerben látja a siker kulcsát a Fehérvár másodedzője

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 09:35
null
A Fehérvár fennállása során először jutott az osztrák bázisú jégkorongbajnokság elődöntőjébe (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Másodedzője szerint játékrendszerének köszönheti eredményes szereplését a Hydro Fehérvár AV19, amely kedden története során először jutott az osztrák jégkorongliga (ICEHL) elődöntőjébe, miután 4–0-s eredménnyel lezárta az olasz HC Pustertal Wölfe elleni párharcot – írja az MTI.


A Fehérvárnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, hetedik alkalommal került a rájátszásba, de a negyeddöntőn most először jutott túl.

Kiss Dávid, a csapat másodedzője a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a keddi mérkőzést elemezve azt mondta: a második harmadban a saját játékukra fókuszálva szerezték négy góljukat. A székesfehérváriak ezzel háromtalálatos hátrányból fordítottak, így söpréssel – vesztett mérkőzés nélkül – zárták a negyeddöntős párharcot.

„Kompaktabb lett a játékrendszerünk, amit augusztus óta veszünk át folyamatosan, nagyon részletesen, a játékosok pedig mindent beleadtak, hogy ezt mentálisan és fizikailag is végre tudják hajtani a jégen” – fejtette ki.

„Csapatként mindenki tudja a dolgát, ez az egész adja azt, hogy ilyen eredményesek tudunk lenni” – fűzte hozzá.

Rámutatott: a számukra új szituációban az általuk képviselt játékrendszer eredményessége kell, hogy továbbvigye őket az elődöntőben is. Mint mondta, fel fognak készülni az ellenfélből, meccsről meccsre haladnak majd, és reméli, hogy további mérkőzésekkel tudják majd gyarapítani ezt a történelmi sorozatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik