Erste Liga: a ráadásban győzött a Ferencváros az Újpest ellen

Vágólapra másolva!
2021.01.28. 20:59
null
Nagy küzdelemben a zöld-fehérek maradtak talpon (Fotó: UTEHOKI)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban (Erste Liga) csütörtök este teljes fordulót rendeztek. A derbin az Újpest fogadta a Ferencvárost, és  emlékezetes mérkőzésen a hosszabbítás 47. másodpercében Rasmus Kulmala gólja döntött. Az erdélyi túrán részt vevő Vasas meglepetésre visszavágott a 24 órával korábban büntetőkkel elszenvedett vereségért a Csíkszeredának, a MAC kikapott a Gyergyó otthonában, míg a DEAC Brassóban, a Dunaújvárosi Acélbikák pedig otthon a Titánoktól szenvedett vereséget.

Meglehetősen hektikus első harmadot hozott a honi jégkorongbajnokság első idei derbije, hiszen Lauri Kärmeniemi kétszer is megpattanó lövése után a listavezető és nyolcas győzelmi szériával a háta mögött érkező zöld-fehérek a harmadik perc végén vezetést szereztek, ám alig másfél perccel később megszakadt a játék.

Történt, hogy Szabad Kevin hátulról leütközte az erre egyáltalán nem számító Berger Ákos játékvezetőt, aki az eset után a jégen maradt, majd hosszú ápolás után nyakmerevítővel, hordágyon kórházba szállították. Videó itt látható.

Ráadásul a harmad vége felé újabb sérülés borzolta a kedélyeket, egy védés után a vendégek kapusa, Arany Gergely nem tudta folytatni a játékot, helyére Nagy Kristóf állt be, akit két másodperccel a harmad vége előtt fel is avattak a lila-fehér támadók egy pimasz góllal. Rafaj Attila a kapu mögül ütötte rá a kapus mamutjára a pakkot, amely onnan a gólvonal mögé pattant.

Arany kapusnak 18 perc jutott (Fotó: UTEHOKI)
Arany kapusnak 18 perc jutott (Fotó: UTEHOKI)

A középső harmad gólt nem, csak vendégfölényt és Duschek Dávidtól 16 (!) védést hozott, ám a játékra így sem lehetett panasz. Ahogy aztán a harmadik játékrészben sem, és ekkor már a gólok is megérkeztek – némi meglepetésre a hazaiak szereztek vezetést bő tíz perccel a vége előtt, Pokorny Dávid bombázott távolról, a korong Nagy kapus lába között vágódott a hálóba. Hiába álltak azonban nagyon közel az újpestiek az ősi rivális legyőzéséhez, jött megint Kärmeniemi, aki hat és fél perccel a vége előtt egy emberelőnyt kihasználva – ezúttal flipper nélkül – egyenlített.

Mivel újabb találat már nem esett a rendes játékidőben, eldőlt, hogy a listavezető Ferencváros idén először veszít pontot, s hogy nem lesz szükség a többes számra, az 47 másodperc alatt dőlt el: Rasmus Kulmalaa bal oldali bulikörnél a kapu felé kanyarodott, és pontosan zúdított a tehetetlen Duschek válla fölött a jobb felsőbe.2–3

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ

Újpesti TE–FTC-Telekom 2–3 (1–1, 0–0, 1–1, 0–1) – hosszabbítás után
Megyeri út, zárt kapuk mögött. Vezette: Babic, Berger (Kincses), Muzsik, Váczi
UTE:
Duschek
P. Kiss, Selan – Horváth A., Stadel (1) – Kovács Attila, Varga A. – Pokornyi 1
Perkovich, Sotlar, Vincze P. – Nemes (1), Szabad, Vorobjev – Godó, Kovács S., Rafaj 1 – Horváth Á., Rokaly B., Zsigmond
Edző: Virág Csaba
FTC: Arany (Nagy Kristóf)
Ellerby, Hegyi Á. (1) – Tóth Gergely, M. Versteeg – Kärmeniemi 2, Sarcia – BorosKóger D., Hodgman, Nagy G. – Németh A., KULMALA 1, Tóth A. (1) – Somogyi, Hajós (1), Tóth Richárd – Farkas S., Roczanov, Tóth Gergő – Pavuk
Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Kapura lövések: 27–40

SC Csíkszereda (romániai)–Opten Vasas HC 4–6 (0–3, 3–2, 1–1)
Csíkszereda,
zárt kapuk mögött. Vezette: Rédai, Sikó, Magyar (romániaiak)
CSÍKSZEREDA: Szamankov
Láday (1), Salló A. – KULJAS, LOGINOV 1 – Gecse H., Györfy – Szabó Zs.
Casaneanu, Tousignant, Fodor Cs. – Becze T. 1 (1), MAYLAN 1 (2), Combs (1) – Sándor Z., Farkas T., Gecse O. – Róth (1), ILYÉS 1, Antal (1)
Edző: Jason Morgan
VASAS:
Tóth B.
Bukor, Kováts M. – KMEC (1), Tornyai G. – Léránt, Seregély (1) – Surányi
BÖDÖK, CZAKÓ 1 (1), ODNOGA M. 2 – Schmál (1), Szlama 1, Turbucz – Páterka (2), Szalma 1, VESUTKIN 1 (2) – Csiki, Mattyasovszky, Németh Á.
Edző: Ladányi Balázs
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Kapura lövések: 44–28

Corona Brasov Wolves (romániai)–Debreceni EAC 3–1 (0–1, 3–0, 0–0)
Brassó, zárt kapuk mögött. Vezette: Gergely, Crisan, Bandi, Filip (romániaiak)
BRASSÓ: Tőke
Carlson, Boriszenko – Wilson, Dame-Malka – Bors H., McFadden – Szőcs Z., Gajdó T.
Klempa 1, Tranca 1, Valchar (1) – Molnár Zsombor 1, Gliga (1), Finucci – Mihály E., Molnár Zoltán, Péter B. – N. Vasile, Gajdó B., A. Vasile
Edző: Dave MacQueen
DEAC: Hetényi Z.
Bogesics 1, Berta – Kloz, Vokla – Sándor F., Kiss R.
Szűcs I., Písarík, Kiss Patrik – Dalecky, Novotny, Izacky – Hári N., Pesztunov, Kulesov – Molnár D., Kozma F., Mazzag
Edző: David Musial
Kiállítások: 17, ill. 15 perc
Kapura lövések: 32–25
MESTERMÉRLEG

Dave MacQueen: – A DEAC ellen nehéz játszani, mert erősek a játékosai és nem sok teret hagynak. Mégis tetszett a játékunk, mert megküzdöttünk a gólokért, ez döntötte el a meccset, amit kontrolláltunk.
David Musial: – Az első harmad jó volt, vezettünk, többé viszont nem találtunk be, és sok kiállítást gyűjtöttünk. A Brassó remek csapat, bennünk pedig nem volt elég tartalék.

Gyergyói Hoki Klub (romániai)–MAC HKB Újbuda 2–1 (1–1, 0–0, 1–0)
Gyergyószentmiklós,
zárt kapuk mögött. Vezette: Csomortáni, Csata, Fehér, Péter V. (romániaiak)
GYERGYÓ: COOKE
KOZMA ZS., Troncinsky (1) – Imre P., PODLIPNIK – Ferencz-Csibi, Raszulov – FEJES N.
KOSKIRANTA (1), ST. AMANT 1, E. PANCE 1 – Silló, Szabó K., Szigeti – Barabás, Bíró G., Csergő – Elekes-Darabont, Lázár, Sára
Edző: Szilassy Zoltán
MAC:
BÁLIZS
Dóczi, Pozsgai – GARÁT, JÁSZAI – Bugár, Macaulay – Tornyai M.
Schlekmann, NAGY KRISZTIÁN 1, Sofron I. – Brance Orbán, Kreisz B., Terbócs – Lőczi, Kedves R., Majoross B. – Kozma D., Molnár B., Ritter
Edző: Kangyal Balázs
Kiállítások:
10, ill. 10 perc+10 perc fegyelmi (Kreisz B.)
Kapura lövések: 42–50

Dunaújvárosi Acélbikák–Titánok 2–5 (1–2, 0–1, 1–2)
Dunaújváros
, zárt kapuk mögött. Vezette:Kókai, Rencz, Kis-Király, Kövesi
DAB
:Bacashihua
Kovács B. Z., Pozsár – Gebei B., Vuorijärvi – Dósa, Jakabfy S. – Jakbfy Cs., Lencsés
Török V. St. Pierre, Szappanos – Gebei G. (1), MAZUREK (1), TURCOTTE 2 – Azari, Pihlqvist, Németh P. – Pinczés P., Szubotics, Tamás
Edző:
Leo Gudas
TITÁNOK
:GYENES
Erdély B., Reiter A. 1 – Kóger B., McNulty 1 – Dobmayer, Vas Márk (1) – Nagy Á. (1)
CSÁSZÁR (2), LUUSIANIEMI, Tiainen 1 – Balogh B., Dézsi, Madácsi – ALMÁSI (2), KOVÁCS ALEX Alex 2, Németh K. (1) – Rétfalvi, Vincze G., Jakimcsuk (1)
Edző:
Kasper Vuorinen
Kiállítások:
6, ill. 2 perc
Kapura lövések:
44–43
MESTERMÉRLEG
Borbás Gergely (másodedző)
:– Az első harmadban kiegyenlített volt a játék, s bár az utolsó másodpercben kapott gól után nehéz volt felrázni a társaságot, sikerült, mert nem lehet azt állítani, hogy nem küzdöttek a játékosaink. Rengeteg helyzetünk volt, köztük ordítóak is, amik kimaradtak, és emellett a buta hibák is megvoltak, s az ellenfél ezeket ki is használta.
Arany Máté (másodedző):
– Nem volt tökéletes mérkőzés egyik fél részéről sem. Azért tudtunk nyerni, mert a csapategység végre előjött, ehhez társult egy remek kapusteljesítmény.

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. FTC-Telekom 29 17 5 3 4 125– 88 +37 64
2. Corona Brasov Wolves 23 14 3 4 2 88– 54 +34 52
3. Debreceni EAC 30 14 3 3 10 103– 88 +15 51
4. MAC HKB Újbuda 29 12 5 4 8 116– 86 +30 50
5. Újpesti TE 28 12 4 3 9 113– 99 +14 47
6. Sport Club Csíkszereda 22 12 2 2 6 112– 79 +33 42
7. Gyergyói Hoki Klub 27 9 2 8 8 67– 81 –14 39
8. Opten Vasas HC 28 7 3 18 81–111 –30 24
9. Titánok 27 4 4 3 16 72–121 –49 23
10. Dunaújvárosi Acélbikák 29 1 6 1 21 76–146 –70 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik