Jégkorong: Kovács Csaba góllal és gólpasszal tért vissza

MTI MTIMTI MTI
2018.01.15. 12:09
Három érv szólt Kovács Csaba visszatérése mellett, aki vasárnap góllal és gólpasszal segítette győzelemhez, egyben az Erste Liga középszakaszának felsőházába az UTE jégkorongcsapatát.

„Egy olyan rövid útra léptem most rá, amellyel kapcsolatban nagyon sokáig kellett győzködni, és amire a szeptemberi visszavonulásomkor egyáltalán nem számítottam” – mondta Kovács Csaba, aki a szezon hátralévő részére kötelezte el magát nevelőegyesületéhez.

A 33 éves csatár 2002-től 2016-ig Székesfehérváron játszott, az előző idényben a MAC Budapest csapatát erősítette. A magyar válogatottal 2009-ben és 2016-ban a világelitben szerepelt. Tavaly szeptemberben aztán úgy döntött: eljött az ideje, hogy befejezze játékoskarrierjét.

„Három érv szólt az újpestiek hívása mellett, akik Szilassy Zoltán edző és öcsém, Attila révén decembertől már egyre intenzívebben győzködtek a visszatérésről” – árulta el Kovács Csaba.

Kifejtette: az egyik érv az volt, hogy utolsó esélyként játszhat egy csapatban tizenkét évvel fiatalabb testvérével, és ezek az élmények reményei szerint életük hátralévő részére elkísérik majd mindkettőjüket. Másrészt, bár ezer szállal kötődik az Újpesthez – ott ismerte meg a sportági alapokat, ráadásul édesapja a klub korábbi legendás játékosa volt –, a felnőttek között eddig nem játszott ott. Harmadrészt pedig kilencéves ikerfiai is azzal piszkálták, hogy szeretnék még jégen látni az édesapjukat.

„Még így is nagyon nehezen született meg a végleges döntés. Január elejétől kezdtem el együtt dolgozni a csapattal, és lényegében csak szombat este határoztam el magam. Másnap aztán már le is játszottam az első mérkőzésemet” – folytatta a csatár, aki azt is elmondta: szerencsésnek tartja magát, hogy góllal és gólpasszal térhetett vissza, de erőnlétileg még akadnak hiányosságai, ami új dolog számára, mivel ezzel korábban nem volt gondja.

„Ez a történet egyáltalán nem rólam szól, remélem, hasznára leszek az Újpestnek, és tudok segíteni a társaimnak” – hangsúlyozta Kovács Csaba, aki az elmúlt hónapokban kicsit elszakadt a jégkorongtól. Bevallása szerint az eredményeket figyelemmel követte, és az öregfiúkkal edzésben maradt, emellett tévés szakkommentátori felkérésnek is eleget tett. Viszont kezdett beindulni a civil élete, foglalkozott a családi befektetésekkel, és több időt töltött a gyerekeivel.

„Közös hétvégék a családdal, személyesen voltam kint a fiaim kölyöktornáin, azért ez nem volt jellemző korábban” – mondta a jégkorongos. Hozzátette, hogy nagyon jól érzi magát ebben az új életben, és csupán hosszas gondolkodást követően, mindössze két hónapra hagyta magát meggyőzni.

Legfrissebb hírek

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
2026.05.20. 13:14

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
2026.04.29. 12:20

Erste Liga: Vincze Péter öt idény után távozik a címvédő Gyergyói HK-tól

Jégkorong
2026.04.23. 19:17

Jégkorong: Szilassy Zoltán ismét bizonyított a Gyergyóval

Jégkorong
2026.04.22. 11:02

„Hollywoodi volt a koreográfia” – a Gyergyói HK vezetőedzője az Erste Liga-győzelem után

Jégkorong
2026.04.17. 09:44

Drámai meccsen nyert, és megvédte címét a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.16. 19:46

Kiütéssel egy lépésre a címvédéstől a Gyergyó

Jégkorong
2026.04.14. 20:30

Hosszabbításban nyert, ismét előnyben a Gyergyó az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
2026.04.13. 20:25
Ezek is érdekelhetik