Roma: Mourinho nem akar távozni a PSG kedvéért – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2023.03.29. 19:25
null
José Mourinho maradni akar Rómában (Fotó: Getty Images)
A Corriere dello Sport értesülései szerint José Mourinho Rómában szeretne maradni, s esze ágában sincs a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának irányítását átvenni.

 

Az olasz lap szerint a 60 esztendős vezetőedző a válogatott szünet alatt Londonban tartózkodott családjánál, ahol átgondolta a jövőjét. A Corriere dello Sport úgy tudja, Mourinho döntött: nem akar menni sehova az olasz fővárosból, szeretné ott kitöltené a 2024-ig szóló szerződését.

Ezt állítólag nagyon bánják a Paris Saint-Germainnél, amelynek az egyik legkomolyabb jelöltje volt a portugál. Az szinte biztos, hogy a csalódást keltő BL-szereplés után Christophe Galtier távozik a PSG-től, az viszont még kérdéses, ki lesz az utódja.

Nemcsak a PSG-nél jött szóba Mourinho neve, egyik korábbi csapata, az Inter is szemet vetett a „Special One-ra”.

Mourinho 2021-ben vette át az AS Roma irányítását, a „farkasok” elhódították az első Európa-konferencialiga-trófeát. A rómaiak jelenleg az ötödik helyen állnak a Serie A-ban, s nagy harcban állnak a BL-t érő negyedik helyért.

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42