Vb 2014: nem bírt egymással Svájc és Norvégia

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 22:29
Címkék
Svájc hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Norvégiával a világbajnoki selejtezők E-csoportjában, ennek ellenére továbbra is vezeti csoportját, igaz, most már csak egyetlen ponttal.

Rögtön a 2. percben megszerezhette volna a vezetést Svájc, Tranquillo Barnetta lövése azonban kevéssel elkerülte Rune Jarstein kapuját. Barnetta mellett főleg Xherdan Shaqiri volt nagyok aktív a svájciak közül az első félidőben, a 25. percben például a kapufát találta el a Bayern München játékosa.

Ugyanakkor Norvégia előtt is adódott néhány lehetőség, Brede Hangeland fejesét követően például kis híján az északiak jutottak előnyhöz, azonban sikerült a hazai védőknek felszabadítaniuk.

A második játékrész hajrája igazi tűzijátékot tartogatott: a 79. percben a csereként pályára lépő Gavranovic megszerezte a vezetést Svájcnak, a hazai szurkolók öröme azonban csupán két percig tarthatott, hiszen a 81. percben Hangeland fejes góljával egalizált Norvégia (John Arne Riise adta a gólpasszt).

Az eredmény már nem változott, Norvégia értékes pontot szerzett Bernben, míg Svájc előnye egyetlen pontra olvadt Izlanddal szemben a csoport élén.

E-CSOPORT
SVÁJC–NORVÉGIA 1–1
Bern. Vezette: Fernández Borbalán (spanyol)
Svájc: Benaglio – Rodriguez, Djourou, Von Bergen, Lichtsteiner – Barnetta (Gavranovic, 71.), Behrami (Dzemali (92.), Xhaka, Inler, Shaqiri – Derdiyok. Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
Norvégia: Jarstein – Ruud, Hangeland, Forren, J. A. Riise – Braaten, Henriksen, Nordtveit, R. Yttergard Jenssen, Elyounoussi – Söderlund (King, 64.). Szövetségi kapitány: Egil Olsen
Gólszerző: Gavranovic (79.), ill. Hangeland (81.)
KORÁBBAN
ALBÁNIA–IZLAND 1–2
Tirana. Vezette: Asumaa (finn)
Albánia: Ujkani – Lila, Dallku, Cana, Sadiku – Bulku, Cani (Bogdani, 85.), Mavraj, Lika (Salihi, 75.) – Meha (Roshi, a szünetben), Kukeli. Szövetségi kapitány: Giovanni de Biasi
Izland: Halldórsson – G. Steinsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Bjarnason (Gudmundsson, 85.), A. Gunnarsson, Gislason (Saevarsson, 69.), Hallfredsson – G. Sigurdsson, Finnbogason (Jonsson, 92.). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: Cani (29.), ill. Bjarnason (19.), G. Sigurdsson (81.)
AZ ÁLLÁS
1. Svájc 3 2 1 5–1 +4 7
2. Izland 3 2 1 4–2 +2 6
3. Norvégia 3 1 1 1 3–4 –1 4
4. Albánia 3 1 2 4–5 –1 3
5. Szlovénia 3 1 2 3–5 –2 3
6. Ciprus 3 1 2 3–5 –2 3
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
50 perce

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
55 perce

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
56 perce

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik