Vb 2022: Lejárt a tiki-taka ideje – Míchel Salgado

– Meglepte a spanyol válogatott korai kiesése?
– Tudtuk, hogy nehéz összecsapás lesz a nyolcaddöntő, a mi stílusunknak nem fekszik a marokkóiak játéka, az egyik legkellemetlenebb ellenfél volt, akit kaphattunk – mondta a Marcának adott interjújában a 47 éves Míchel Salgado, a Real Madrid korábbi 53-szoros spanyol válogatott védője. – Hosszú éveken át egyfajta mentális gátat jelentett Spanyolország számára, hogy a nagy tornákon túlélje a nyolcaddöntőt vagy a negyeddöntőt, most úgy tűnik, ismét visszatért ez a régi probléma.

– Volt reális esélye a válogatottnak az aranyéremre?
– A torna előtt sem soroltam a legnagyobb favoritok közé. Aztán jött a Costa Rica elleni hét nullás siker, ami több szempontból káros volt. A vébé előtt szerények voltunk, mindenki tudta, a brazilok, az argentinok és a franciák mennyire erősek, aztán jött a kiütéses győzelem, és hirtelen mindenki túlságosan lelkes és optimista lett. Elhittük, hogy nagyon jók vagyunk, az ellenfelek pedig elővigyázatosabbak lettek, jobban figyeltek ránk. Az igazság az, hogy ezek után mérkőzésről mérkőzésre egyre rosszabbul teljesített a válogatott. A németek elleni első félidő még rendben volt, a másodikban már felülmúltak minket. A japán elleni második játékrészben játszott a leggyengébben a csapat az egész világbajnokságon, majd következett a Marokkó elleni kiesés. Én is átéltem hasonlót kétezerhatban, és bármit hisznek a szurkolók, az ilyen kudarc a játékosoknak is nagyon fáj. Sokaknak ez volt az egyetlen lehetőségük.

– Vannak, akik szerint az volt a gond, hogy hiányzott a B-terv.
– Nem gondolnám, hogy Luis Enriquének nem volt ilyen, de az biztos, hogy nem működött. Szenvedtünk Marokkó ellen. Mentálisan is nagy problémát jelentett, hogy sok olyan játékos szerepelt a keretben, aki korábban nem volt hasonló helyzetben. Gavi például kivételes képességű labdarúgó, de hiányzott ez a fajta rutinja.

– A rutin hiánya mellett mi volt a gond?
– Hogy nem alkalmazkodott a játékunk a futball természetes fejlődéséhez. Amikor a németek hét egyre legyőzték Brazíliát, akkor nem a saját stílusukkal nyertek, hanem megtanulták a labdabirtoklásra és sokpasszos futballra épülő stílust, amivel mi is címeket nyertünk. De a futball folyamatosan fejlődik. Manapság az a legfontosabb, hogy a csapat minél gyorsabban váltson védekezésből támadásba, aki ezt a legjobban csinálja, az nyeri a trófeákat. A franciák ebben egészen kiválóak. De ehhez gyors és erős játékosok kellenek. Ha megnézzük, a spanyol válogatottból éppen ez hiányzott. Sergio Busquets, Pedri, Gavi, elöl pedig Ferran Torres, Marco Asensio és Dani Olmo sem az erejével érvényesül a pályán. Ahhoz, hogy ilyen típusú futballistákkal nyerjünk, arra lett volna szükség, hogy gyorsan passzolgassunk, és mindegyik milliméterre pontosan emberhez menjen vagy az ellenfél hibázzon.

– Van jövője a spanyol futballnak?
– Mindig van. Nyugodtnak kell maradnunk, elemeznünk kell a történteket. Fiatal csapatunk van, éppen generációváltás zajlik, és vannak olyan futballistáink, akiknek ez volt az első világbajnokságuk, és még csak egy-két évet játszottak az élvonalban. Pedri, Gavi vagy Ansu Fati zseniális futballista, nagy potenciál van bennük. Nyertünk három nagy tornát, majd a kétezertizennégyes világbajnokságon már a csoportkörben kiestünk. Ezek után egyre nagyobb lett a nyomás, a fiatalokat pedig mindenki Andrés Iniestához és Xavihoz kezdte hasonlítgatni. Először ezt a felfogást kellene megszüntetni, hogy az újak is tiszta lappal kezdhessenek. A tiki-taka ideje lejárt, és már túl sok problémát okozott. Nem azért, mert rossz vagy jó lenne, hanem mert már a gyerekek képzésében is óriási zűrzavart okozott. Tovább kell lépni. Vannak tehetségeink, arra kell törekedni, hogy kihozzuk belőlük a maximumot.