Macedón csoda, kis magyar segítséggel – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2022.03.28. 23:11

Egy 1986-ban elkezdődő, legalább annyira érdekes, mint nagy sorozat forog veszélyben a Portugália–Észak-Macedónia világbajnoki pótselejtezőn. A mexikói labdarúgó-világbajnokságtól kezdve ugyanis minden tornán volt legalább egy európai újonc a mezőnyben, többek között Dánia (1986), Horvátország (1998), illetve legutóbb Izland (2018) segítségével épült a széria. Most viszont, ha kedden a macedónok nem lépnek tovább az utolsó vb-jére hajtó Cristiano Ronaldo együttesén, csak régi motorosok képviselik az idén Katarban az öreg kontinenst. (Az Észak-Macedónia elnevezésnél érdemes megállni egy picit, hiszen csak diplomáciai okból hívják így, a lakosság jelentős részének ellenszenvét kiváltva, de a görögökkel szembeni vitát csak ekképp lehetett lezárni 2019 elején.)

Ugyanakkor hiba lenne az alig kétmilliós lakosságú jugoszláv utódállamtól elvárni a továbbjutást, még akkor is, ha az európai vb-selejtezők történetének három legnagyobb meglepetéséből kettő a nevéhez fűződik. A Gracenote internetes oldal saját világranglistáján alapuló statisztikai eljárása szerint a mostani selejtezősorozatban a Németország elleni idegenbeli sikernek (2–1) 7.1 százalékos volt a valószínűsége, míg a pótselejtezőn Olaszország legyőzésének (1–0) Palermóban 7.4. Ennél kisebb esélyt csak Luxemburg tudott „győzelemre váltani”, amelynek a 2008-as vb-t megelőzően mindössze 2.8 százalékos sanszot adtak Svájc idegenbeli megverésére, ami aztán Jeff Strasser és Alphonse Leweck góljával csak összejött (2–1). Ha most az „oroszlánok” túlélnék a portói ütközetet, alighanem a négy legnagyobb papírforma-borulásból három az övék lenne.

Persze talán az is csoda, hogy az alig harminc éve független országgal kapcsolatban ilyen futballsikerekről beszélhetünk. A nemzeti tizenegy még 2017-ben is a világranglista 166. helyén állt, addigra rajta kívül az „első generációs” jugoszláv utódállamok (az anyaországból kiváló Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia) mindegyike kijutott legalább egy labdarúgó-világversenyre, a macedónoknak viszont 2019-ig még az is szinte lehetetlen küldetésnek számított, hogy egymást követő két Eb- vagy vb-selejtezőt megnyerjenek. A válogatott életében akkor állt be fordulat, midőn 2015 októberében Igor Angelovszki lett a szövetségi kapitány. A Rabotnicski sportigazgatójaként, majd vezetőedzőjeként szerzett nevet magának (de még így is csak egy bajnoki cím és két Macedón Kupa-győzelem került a dicsőséglistájára), mindössze 39 évesen lépett hivatalba – általános meglepetésre. „Kicsit váratlanul jött, de elfogadtam a kihívást, mert a válogatott nagyon rossz helyen állt – mondta. – Megtiszteltetésnek éreztem a felkérést és rábólintottam. A lépésemben nagy szerepet játszottak az érzelmek. A kezdetektől fogva volt vízióm a válogatott jövőjéről, a fiatal és rutinos játékosok keverékét akartam létrehozni.”

A kis országok nagy futballcsodái általában egy-egy nagy sztárhoz, illetve a köré épített csapathoz voltak köthetőek. Emlékezhetünk, Andrij Sevcsenko vagy Gareth Bale miképp ragyogta-ragyogja túl társait az ukrán, illetve a walesi válogatottban, a macedónoknak viszont nem volt ilyen emberük Angelovszki kormányrúdhoz kerülésekor. Vagyis volt, de 2013 óta nyugdíjban, mert úgy érezte, neki harmincévesen elég volt a nemzetközi futballból, elég, ha az olasz (idővel a török, majd újra az olasz) bajnokságban szerez gólokat. Csakhogy a szövetségi kapitány úgy érezte, Goran Pandev nélkül a küldetése hamvába holt, így az első munkanapján Olaszországba repült, vázolta elképzeléseit a visszatérésről eleinte hallani sem akaró csatárnak, erősen hatott az érzelmeire – és nyert. Az Internazionaléval 2010-ben triplázó (máig ő az egyetlen macedón futballista, aki Bajnokok Ligáját nyert!), a Laziónál 2004 és 2009 között több mint 150 meccsig és majdnem 50 gólig jutó támadó újra nemzeti mezt öltött. Az ikon, a nemzeti hős, a félisten, Bate Pandev (Pandev bátyó) újra válogatott, egyben szimbólum lett. Ő testesítette meg az egységet, de nem csupán csapat-, hanem nemzetszinten is.

Az öltözőbeli és etnikai ellentéteket ő és Angelovszki elsimította („Már az első összejövetelünkön világossá tettem, nincs szükségem nacionalistákra a keretemben. Mindenkit az emberi oldala és a képességei alapján ítéltem meg, az etnikum, a vallás, a bőrszín nem számított” – árulta el utóbb a szakvezető), ami azért az „első számú legvegyesebb brigád” (macedón, török, román, szerb és albán gyökerű futballisták is meghívót kaptak) esetén nem volt kis szó. A csapat kisebb-nagyobb döccenőkkel (azért az Angelovszki érkezése utáni második évben egyszer összehozott világranglista-166. hely nem éppen dicsőséges, főleg, hogy a közös munka indulásakor még 132. volt a társaság) elindult, kapóra jött neki az UEFA által kínált lehetőség is, és kiharcolta a 2020-as Eb-részvétel jogát. A Grúzia ellen mindent eldöntő gólt persze Pandev szerezte, ahogyan az ország történetének első világversenyes gólját is, méghozzá Ausztria ellen. Csak a pandémia miatt 2020 helyett 2021-ben, a belső ellentétek miatt akkor már nem ideális környezetben. Angelovszki a csapatára vigyázott, de a szövetség vezetőivel való viszálya egyre nehezebben volt kezelhető, már az Eb előtt (!) el akarták zavarni, de akkor Pandev még felemelte a hangját, a torna után viszont már mindketten leléptek a színről.

Ha egy sikercsapatból kiválik a szövetségi, illetve a csapatkapitány, azt azért a macedónnál nevesebb válogatott is megérezheti. Itt meg azért nem beszélhetünk bivalyerős társaságról. Jellemző, hogy a tavalyi kontinenstornát megjáró keretből Viszar Muszliu (Fehérvár), Kire Risztevszki (Újpest), Enisz Bardi (akkor már Levante, előtte Újpest), Boban Nikolov (előtte Fehérvár, akkor már Lecce) és Sztefan Szpirovszki (előtte Ferencváros, jelenleg MTK, akkor éppen AEK Larnaca) is erősen köthető volt a magyar bajnoksághoz. De a mostani két pótselejtezőre nevezett keretben is a legtöbben, öten – Szpirovszkin túl Nikola Szerafimov (ZTE), David és Dorian Babunszki (mindkettő DVSC), valamint Bojan Miovszki (MTK) – az OTP Bank Ligát képviselik.

Csak a mostani keretet már Blagoja Milevszki rakta össze. Az új kapitány feladata, hogy a magát a világranglista 60. és 70. helye közé bebetonozó (2018 óta az év végén sorrendben 68., 68., 65. és 67. volt) együttest továbbvigye. Az ő előléptetése logikus volt, hiszen az U21-es válogatottal 2017-ben megjárta az Európa-bajnokságot úgy, hogy a selejtezőben Franciaországot utasította maga mögé, nyugodtan mondhatjuk, a jelen mellett a jövőt is ismeri. Korosztályos szinten a mostani keret szinte összes meghatározó futballistája (Bardi, Muszliu, Velkovszki és az akkor még csak 17 éves Elif Elmasz is tagja volt az öt évvel ezelőtti tornán látott csapatnak) volt a keze alatt, Angelovszkihoz hasonlóan ő sem akar egyből csodát tenni, „csak” dolgozni szeretne. Tisztában van vele, hogy az ő csapata az erősebbekkel szemben sohasem dominál, de a szervezett védekezés mellett elég egy-egy olyan lövés, mint amilyet Alekszandar Trajkovszki megeresztett csütörtökön az olaszok ellen, és máris megvan a siker. Persze előfordulnak kegyelmi állapotban vívott meccsek is, mint például a németek elleni, amikor mindkét gól pillanatában legalább négyen voltak az ellenfél tizenhatosán belül.

Az is lendít a társaságon, hogy már topligás csapatokból is jönnek haza az összetartásokra (Bardi a Levantéból, Dimitrievszki a Rayo Vallecanóból, de Ezgjan Alioszki is ellenállhatott volna a sivatagi pénz kísértésének, és akkor még az angol Premier League-nek is lenne képviselője…), na meg az Akademija Pandev is lassan elkezdi nevelni a tehetségeket. Jelenleg négy korosztályos válogatottja van a Goran Pandev alapította intézetnek, amelyben nagyon hisznek a macedónok, mondván, ha valaki, ő biztosan nem lopja el a pénzt a helyi futballtól, inkább teszi bele. Az Akademija esetében például az éves költségvetés felét.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik