Dunga: A folytatásban többet kell kihoznunk magunkból

2010.06.16. 01:07
null
A brazilok Maicon gólját ünneplik, a koreai kapus bosszankodik (Fotó: Reuters)
Ritka az, amikor egy nem döntetlennel záruló találkozót követően mindkét edző elégedett – a Brazília–Észak-Korea találkozó után egyik tréner sem kesergett különösen. A dél-amerikaiakat irányító Dunga elismerte ugyan, hogy a világbajnokság folytatása során többet kell nyújtaniuk, mint az első meccsen, de alapvetően elégedett volt csapata 2–1-es győzelmével, míg az észak-koreai kapitány, Kim Dzsong Hun nagyon büszke volt fiaira. 

„Ez a mérkőzés is azt bizonyította, hogy a mai futballban nincsenek előre lefutott mérkőzések. Mindenkivel számolni kell. Az észak-koreai csapat nagyon fegyelmezett és szervezett játékot mutatott be, gratulálok kollégámnak" – mondta Dunga a 2–1-re megnyert mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A brazil kapitány szerint az ázsiaiak szinte tökéletesen védekeztek, kiváló érzékkel zárták le az üres területeket, így az ő csapatának sokkal többet kellett mozognia ahhoz, hogy gólt tudjon lőni.

„Az első játékrészben hiányoztak a korábban begyakorolt automatizmusok, a gyors passzok, és ezen javítani tudtunk a folytatásban. Összességében elégedett vagyok, túl vagyunk az első meccsen, ami előtt azért érezhető feszültség volt a játékosokban. De nem elégedünk meg ezzel, a folytatásban természetesen többet akarunk kihozni magunkból" – tette még hozzá a szakvezető.

Kollégája, Kim Dzsong Hun a vereség ellenére nagyon büszke volt játékosaira.

„A népünkért is küzdöttünk, sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Tudomásul kell venni, hogy a brazil a miénknél sokkal rutinosabb csapat, ez pedig ilyen szinten sokat számít" – fogalmazott az észak-koreai kapitány.

„Nagyon bátran játszottunk az egész meccsen, remekül védekeztünk, és amikor nálunk volt a labda megmutattuk, hogy jó passzokra is képesek vagyunk, ráadásul gólt is lőttünk a braziloknak, ami miatt különösen büszke vagyok a játékosamira, ez a meccs önbizalmat adhat a folytatáshoz" – tette hozzá a szakember, aki szerint a következő, június 21-i portugálok elleni meccsig azt kell eldönteniük, hogy a védekezésre vagy a támadásra helyezzenek-e majd nagyobb hangsúlyt.

A találkozón két brazil gól is született, a mérkőzés kimenetelét azonban alapvetően Maicon találata dönntötte el, az Inter védője az alapvonal közeléből talált a koreai kapuba, áttörve ezzel az addig remekül záró ázsiai reteszt.

ÉRTÉKELJE A JÁTÉKOSOK TELJESÍTMÉNYÉT!
Ön szerint hogyan játszottak a brazil futballisták Észak-Korea ellen? Osztályozza a játékosok teljesítményét!

„Néha a hátvédnek is elsülhet a lába, örülök, hogy a csapat segítségére lehettem. Tisztában vagyok vele, hogy számon kérik rajtunk a jobb játékot, de most az eredmény volt a fontos" – értékelt a mérkőzés után Maicon.

„Szereztem már egy hasonló gólt Portugália ellen Brazíliában. Amikor most megkaptam a labdát, már akkor eldöntöttem, hogy lőni fogok" – tette hozzá a brazil játékos.

MAICON 2010-BEN
 
MAICON 2008-BAN
 

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
13 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46