UEFA: zárt kapus büntetés az ukránoknak is

2015.11.27. 19:16
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a válogatott következő tétmérkőzésének nézők nélküli megrendezésére kötelezte az ukrán szövetséget.

Az UEFA döntésének indoklásában az szerepel, hogy az ukrán szurkolóknak a spanyolok elleni Európa-bajnoki selejtezőn (0–1) tanúsított magatartása miatt szabták ki a szankciót, amely 97 ezer eurós (30 millió forint) pénzbüntetést is tartalmaz. A drukkerek rasszista rigmusokat ismételgettek és lézerrel zavarták a spanyol játékosokat.

Az ukrán válogatott 2016. szeptember 5-én – a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra ugyancsak kijutott – Izland ellen, hazai környezetben kezdi meg a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatát. Azt a találkozót már a nemzetközi szövetség (FIFA) 2013-as fegyelmi döntése értelmében zárt kapuk mögött kell rendezni, így a mostani büntetést minden bizonnyal az azt követő vb-selejtezőn fogja majd érvényesíteni az UEFA.

Szerdán ugyancsak rasszista szurkolói megnyilvánulások, illetve rendbontás miatt következő két hazai európai kupamérkőzésének zárt kapuk mögötti megrendezésére kötelezte a Bajnokok Ligájában szereplő Dinamo Kijev csapatát az UEFA.

 

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:02

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15