Hamilton már a Red Bull-os szerződéséről tárgyalt?

Vágólapra másolva!
2011.06.13. 12:36
null
Lewis Hamilton a pletykák szerint kész elhagyni a McLarent az újabb vb-cím érdekében (Fotó: Action Images)
Címkék
Lewis Hamilton a Red Bull-istálló felé kacsingat, a McLaren pilótája a Kanadai Nagydíjon több mint negyedórán át beszélgetett négyszemközt Christian Hornerrel, a rivális istálló csapatfőnökével. Az autosport.com szerint a téma a 2008-as világbajnok 2012 utáni jövője volt.

 

Az angol szerződése a következő idény végén jár le a McLarennél, és már többször szóba került, hogy a sikerek reményében elhagyja istállóját, és a Red Bullhoz igazol. Montrealban szombaton meg is látogatta Hornert a Red Bull paddocképületében, és privát beszélgetést folytatott vele.

A monacói és montreali balesetei miatt sokat kritizált Hamilton a szaklap szerint éppen azért keveredik bele egyre több ütközésbe, mert nem bírja elviselni, hogy a McLaren lemaradt a Red Bulltól a fejlesztésekben. S mivel mostanában úgy tűnik, a 2013-ra tervezett átfogó szabálymódosításokat elhalasztják, érdemes lehet aláírni az osztrák gárdához, ahol Hamilton Vettel csapattársa lehet.

Hamilton az idén rengetegszer dicsérte a Red Bull munkáját és autóját, ráadásul azzal, hogy az extravagáns Simon Fuller menedzserirodája kezdte el intézni az ügyeit, a pilótát a McLarenhez kötő szálak is vékonyabbá váltak. Horner korábban azt nyilatkozta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Sebastian Vettel mellé hasonló kaliberű társat szerződtessen, és Hamilton is beszélt már arról, hogy ott szeretne versenyezni, ahol a legjobb esélye lesz a vb-cím megszerzésére.

Persze a hét végi montreali beszélgetés során minden bizonnyal nem hangzottak el konkrétumok, az autosport.com szerint könnyen egy hosszú tárgyalássorozat kezdetét jelenthette ez a negyedórás csevej.

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
7 perce

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
1 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
1 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik