F1: Räikkönen számára nem tiltott a győzelem; Vettel nem elégedett

Vágólapra másolva!
2018.09.01. 19:49
null
Vasárnap valóban szabad lesz a verseny köztük? (Fotó: AFP)
A Ferrari nem is lehetne ma elégedettebb, hiszen hosszú idő után először számított esélyesnek hazai pályán, és előnyét sikerült is eredményre váltania, mivel megszerezte az első rajtsort Monzában. Ám nem mindenki boldog a maranellóiaknál, Sebastian Vettel ugyanis beszélni akar a csapattal, és azt is elárulta, Kimi Räikkönennek holnap ugyanannyi esélye lesz nyerni, mint neki.

 

A Ferrari ennél szebb időmérőt nem is tudott volna elképzelni hazai pályán, hiszen 2000 után először sajátították ki az első rajtsort, vagyis a Michael Schumacher és Rubens Barrichello, illetve a Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel alkotta duó sikere között 18 év telt el.

Sőt ezen időszak alatt csupán 2003-ban, 2004-ben és 2010-ben szerzett pole-t a maranellói gárda, míg a finn legutóbb 2006-ban rajtolhatott az élről Monzában, ám akkor még a McLaren színeiben, pont az olasz istálló hétszeres világbajnoka elől elhappolva az elsőséget 2 ezredes különbséggel...

„Monzában az első rajtsor egy álom beteljesülése, ám a verseny csak holnap lesz – mondta lelkesen, majd figyelmeztetett a maranellóiak csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene. Nézzék csak meg ezeket a fantasztikus szurkolókat! Mi nem azért vagyunk itt, hogy letöröljük bárkinek is a mosolyát. Mi azért vagyunk itt, hogy mosolyt varázsoljunk a tifosók arcára" – magyarázta.

„Nagyszerű a pole, de csak a munka fele van elvégezve – mutatott rá a rekordgyorsaságú kört jegyző Räikkönen.Ennél nem is lehetne jobb, főleg a hazai nagydíjunkon, a tifosi előtt. Remélhetőleg holnap minden simán megy, és ugyanebben a pozícióban végzünk a versenyen is."

„Versenyezhetünk egymással, ám vigyáznunk is kell a másikra" – tért már ki a vasárnapi rajtra.

A pole pozíciót érő kör:

Formula 1 on Twitter

The fastest lap in F1 history @ScuderiaFerrari #ItalianGP https://t.co/p0ALZWMkBb

Ám nem mindenki volt boldog a Ferrarinál, Vettel ugyanis már a rádión is jelezte elégedetlenségét, miután a fülére mondták az eredményt.

„Majd később beszélünk róla – hangzott a reakció, és a német később sem leplezte csalódottságát. – Ez jó eredmény a csapat szempontjából, de nem vagyok teljesen elégedett az utolsó körömmel, Kimi túl gyors volt a végén."

Vettel az időmérő után már nem mosolygott (Fotó: AFP)
Vettel az időmérő után már nem mosolygott (Fotó: AFP)

„Őszintén nem volt tiszta a köröm, sőt a többi sokkal jobban sikerült. Valamiért mindenhol vesztettem némi időt. Ez egyszerűen nem volt jó kör, és nem is volt elég a pole-hoz. Örülök, hogy legalább a második hely meglett, de nem vagyok elégedett. Határozottan nem, viszont nem fogom elmondani, miért" – mondta titkolózva, majd arra is kitért, a Ferrarinál milyen szabály lesz érvényes a futamon.

„Ha az élről indul, akkor, úgy tudom, megnyerheti a futamot – folytatta a német. – Eléggé hosszú lesz a verseny, győzni akar ő is, én is. Remélhetőleg egyikünknek össze is jön."

Hamilton holnap a startnál előzne (Fotó: AFP)
Hamilton holnap a startnál előzne (Fotó: AFP)

Lewis Hamilton kisebb meglepetésre az élen állt a harmadik szakaszban az első köröket követően, ám végül nem sikerült a varázslat, meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

„Fantasztikus időmérő volt. Tudtuk, hogy nincs meg a tempónk ezen a hétvégén, szóval valami különlegesre volt szükség ahhoz, hogy utolérjük őket. Hihetetlen, hogy mennyire a végletekig kiélezett csata folyt, holnap is ilyennek kellene lennie. Gratulálok a Ferrarinak, jó munkát végzett" méltatta az ellenfelet.

A kiélezett végjáték:

Formula 1 on Twitter

What a climax to qualifying! Kimi snatches his first pole at Monza since 2006 #ItalianGP #F1 https://t.co/WBRBu3xm8D

„Mindent kihoztunk az autóból, amelyen az éjszaka tudtunk is javítani. Elégedett vagyok az eredménnyel, a csapatban mindenki nagyon keményen dolgozik, hiszen rendkívül szoros csatát vívunk a Ferrarival. Viszont ezen a hétvégén egyértelműen ők vannak előnyben. Tudtam, hogy a végén még faragnak az idejükből, mégis úgy vélem, a második hely elérhető lett volna. Az utolsó kanyarban fél tizedet vesztettem, és végül ez döntött a második és a harmadik pozíció között" – mutatott rá a címvédő.

69. OLASZ NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 31., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:34.000
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:21.105
SZEPTEMBER 1.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:20.509
időmérő edzés: 1. Räikkönen 1:19.119
SZEPTEMBER 2.,VASÁRNAP
15.10: a verseny (53 kör, 306.072 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj
Szeptember 30., 13.10:Orosz Nagydíj
Október 7., 07.10:Japán Nagydíj

„A hosszú etapokon a Ferrari gyorsabbnak tűnt, ezért abban bízom, a rajtnál lesz majd lehetőségünk. Szerencsére Valtteri (Bottas) közvetlen mögöttem van, így együttesen nyomást helyezhetünk a vörös kocsikra. Tegnap rengeteget elemeztem, miként tudnék a startnál legalább az egyik Ferrari elé kerülni" – árulta el Hamilton.

„Remek, hogy ilyen sokan kijöttek ma, nyilván mindannyian Ferrari-rajongók, de nincs is ezzel semmi gond" – utalt az őt kipfujoló szurkolókra.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig elmondta, hiába voltak ma gyorsabbak a Ferrarik, holnap minden esélyük megvan a győzelemre.

Az egyetlen versenyben maradó Red Bull-lal Max Verstappen eközben az ötödik helyen végzett, és úgy véli, a futamon is ez lesz számukra a maximum.

„Mindent megtettünk, de az ötödik pozíció volt a maximum. Eléggé messze vagyunk az elejétől, és a Ferrari, illetve a Mercedes is túl gyors lesz számunkra holnap, szóval majd a magunk versenyét fogjuk futni, és meglátjuk, mi történik előttünk. Ráadásul mögöttünk is eléggé nagy űr tátong, szóval a senki földjén fogok menni" – osztotta meg, mire számít vasárnap.

Nemcsak a Ferrari, a Williams is meglehetősen elégedett lehet, hiszen míg Szergej Szirotkin a 12., Lance Stroll a 10. rajtkockát foglalhatja el.

„Nem számítottunk arra, hogy ma ez összejön, hiszen sokkal nehezebb időmérőt vártunk. Ám az első szakaszban egyszerűen minden összeállt. Az autó jónak érződött, szélárnyékot is tudtunk fogni, ami segített minket továbbjutni a Q2-be, majd a Q3-ba is. Ez egy volt az olyan napok közül, amikor minden összejön – mondta boldogan a kanadai, és visszatekintett a küzdelmes hónapokra is. – Eléggé nehéz időszak van mögöttünk, ha ránézünk az eredményekre, azok nem túl tetszetősek, de ma nagyon boldog vagyok, és mindenki az is lehet a csapatban. Már megérdemeltük ezt az eredményt."

Míg egyesek kicsattantak az örömtől, másoknál az indulatok forrtak. Kevin Magnussen és Fernando Alonso még a második szakasz végén találkozott össze egymással, az időmérő után pedig el is kezdődött a másikra mutogatás.

„Biztos jó szélárnyékot fogott, és úgy vélte, simán el fog menni mellettem, de én nem akartam, hogy megakassza a körömet" – magyarázta a Haas versenyzője, aki feleslegesnek és meggondolatlannak nevezte a spanyol megmozdulását.

„Nem fogom elengedni őt, és feláldozni miatta a saját körömet. Azt hiszi, ő egy isten. Az időmérő után odajött hozzám, és egyszerűen a képembe röhögött. Hihetetlenül tiszteletlen. Már alig várom, hogy visszavonuljon" – mondta kicsit sem visszafogva magát.

Alonso, bár a fentieket már nem kommentálta, korábban ő is elmondta a véleményét az incidenssel kapcsolatban.

„Mindannyian három-négy másodpercnyi távolságban futottunk egymás mögött, ám ő a Parabolica-kanyarnál úgy döntött, bevág elém. Az 1-es kanyarba így már együtt érkeztünk meg, és nem volt túl okos tőle, amit tett. Az én szempontomból ez semmin sem változtatott, hiszen nagy valószínűséggel nem tudtam volna bejutni a Q3-ba."

Az eset, amit a sportfelügyelők is vizsgáltak, de nem lett következménye:

Formula 1 on Twitter

The race is tomorrow, lads #ItalianGP #F1 https://t.co/7otgeXlHVP

OLASZ NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:19.119 átlag: 263.587 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:19.280 0.161 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:19.294 0.175
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:19.656 0.537
5. Max Verstappen holland Red Bull-Tag Heuer 1:20.615 1.496
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:20.936 1.817
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:21.041 1.922
8. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:21.099 1.980
9. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:21.350 2.231
10. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:21.627 2.508
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:21.669 2.040
12. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:21.732 2.103
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:22.568 2.939
14. Nico Hülkenberg* német Renault idő nélkül -
15. Daniel Ricciardo** ausztrál Red Bull-Tag Heuer idő nélkül -
16. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:21.888 1.346
17. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:21.889 1.347
18. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:21.934 1.392
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:22.048 1.506
20. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:22.085 1.543
* rajtbüntetés baleset okozásáért és erőforráselemek cseréjéért
** rajtbüntetés erőforráselemek cseréjéért
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:20.542 1. Vettel 1:19.629
2. Räikkönen 1:20.722 2. Hamilton 1:19.798
3. Hamilton 1:20.810 3. Räikkönen 1:19.846
4. Ricciardo 1:21.280 4. Verstappen 1:20.333
5. Bottas 1:21.381 5. Bottas 1:20.427
6. Verstappen 1:21.381 6. Grosjean 1:21.239
7. Ocon 1:21.570 7. Ocon 1:21.315
8. Sainz 1:21.732 8. Stroll 1:21.494
9. Magnussen 1:21.783 9. Sainz 1:21.552
10. Hülkenberg 1:21.801 10. Gasly 1:21.667
11. Szirotkin 1:21.813 11. Magnussen 1:21.669
12. Gasly 1:21.834 12. Szirotkin 1:21.732
13. Stroll 1:21.838 13. Alonso 1:22.568
14. Alonso 1:21.850 14. Hülkenberg idő nélkül
15. Grosjean 1:21.887 15. Ricciardo idő nélkül
16. Pérez 1:21.888
17. Leclerc 1:21.889
18. Hartley 1:21.934
19. Ericsson 1:22.048
20. Vandoorne 1:22.085
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik