F1: Mick Schumacher mindent feladna, hogy beszélhessen az apjával

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 19:46
null
Mick Schumacher 2020 óta versenyez a Formula–1-ben, jelenleg a Haas pilótája (Fotó: AFP)
A német Bild újabb, a premier előtt bemutatott részleteket idézett a hamarosan megjelenő netflixes dokumentumfilmből, amely a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacherről szól. A családtagoktól idézett mondatokból következtetni lehet a német legenda állapotára is.

 

A 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumacher jelenlegi állapotáról csak keveset tud a közvélemény, a Netflixen hamarosan debütáló, róla szóló dokumentumfilm előzeteseiből azonban jó pár dologra lehet következtetni.

A német Bild korábban az F1-es legenda feleségét, Corinna Schumachert idézte a filmről szóló cikkében, ezúttal pedig a hétszeres világbajnok fia, a szintén a Formula–1-ben versenyző Mick Schumacher szavai kerültek terítékre.

„Azt hiszem, az apám és én ma már máshogyan értenénk meg egymást, mint korábban. Most már én is a motorsport nyelvét beszélem, akárcsak ő. Nagyon jó lenne, ha tudnánk erről beszélgetni, mindent feladnék ezért” – idézi a Bild az F1-legenda fiát, majd hozzáteszi, hogy ezen a ponton Mick Schumacher hangja elcsuklott, és a földre nézett.

„Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, csak olyan képek ugranak be, hogy tökéletesen érezzük magunkat, egy családként. Természetesen a baleset után már nem volt olyan élményekben részünk, mint korábban. Azt hiszem, ez kicsit igazságtalan” – fogalmazott a Haas pilótája a dokumentumfilmben, melynek világpremierjét szeptember 15-ére tervezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik