F1: Még mindig azon tanakodunk, mihez kellene kezdenünk – Verstappen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 19:33
null
A Red Bull számára eddig nem alakul túl jól az isztambuli versenyhétvége (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton elsőségével ért véget a Formula–1-es Török Nagydíj első két szabadedzése. A Mercedes eddig meggyőzően teljesít Isztambulban, ám Hamiltonra rajtbüntetés vár, így még fontosabb a számára, hogy megnyerje a szombati időmérőt. Valtteri Bottas szerint erre az évre az isztambuli pálya az egyik legjobb lett a tapadást tekintve, ám a Red Bullnál a gumik csak az egyik problémát jelentették a pénteki nap során. Max Verstappen leszögezte, sokat kell tenniük éjszaka annak érdekében, hogy sikerüljön ledolgozni a hátrányukból, ám Charles Leclerc szerint a Ferrarira már nem sok munka vár Törökországban.

 

Bárhol is végez a szombati időmérőn Lewis Hamilton, legjobb esetben is csak a mezőny közepéről kezdheti meg az isztambuli versenyt. A hétszeres világbajnok így is komolyan veszi a kvalifikációt, és tisztában van azzal, hogy egyes versenyzőkön nehéz lesz átverekednie magát a futamon.

„Az első helyen kell végeznem, hogy minimalizáljam a veszteséget – szögezte le Hamilton. – Utána még meg kell értenem néhány dolgot az autóval és a hosszú etapokkal kapcsolatban, és a megfelelő egyensúlyt is meg kell találnom. Nehéz lesz előzni ezen a pályán. Az Alpine és a McLaren is folyamatosan előrelépett a szezonban, és nem tudom, ez hogyan sikerült nekik. Viszont jó látni, hogy egyre erősebbek, és remélem, jövőre is azok lesznek.”

Hamiltonnak vélhetően nem a mezőny végéről kell majd felzárkóznia, ahogyan azt tette Max Verstappen Szocsiban, és Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke elárulta, hogy van-e esély újabb büntetésre az angol esetében.

„Megnéztük a szezonból hátralévő összes versenyt, és jól állunk a megbízhatóságot tekintve – árulta el a szakember. – Nyilván az utolsó dolog, amit szeretnénk, az, hogy elromoljon valami az egyik futamon, és utána újabb büntetést kapjunk. Persze a motor a teljesítményre is hatással van, hiszen a használatával folyamatosan csökken a lóerők száma. Most a tízhelyes büntetés ennek az elkerüléséhez is hozzájárul, de jobb csak tíz pozíciót veszíteni, mint a rajtrács végéről indulni. Nem valószínű, hogy bevállalunk még néhány helyet a hétvége folyamán, hiszen túl sok munkával jár mindez ezekben a napokban.”

9. TÖRÖK NAGYDÍJ
OKTÓBER 8., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:24.178
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.804
OKTÓBER 9., SZOMBAT
3. szabadedzés: 11.00–12.00
Időmérő: 14.00–15.00
OKTÓBER 10., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 309.396 km) rajtja: 14.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 24., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
November 7., 20.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 14., 18.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo

Ki kellene használnia a Red Bullnak Hamilton rajtbüntetését, ám eddig nem tűnnek túl fényesnek Max Verstappenék esélyei a jó eredményre. A holland versenyző kissé szenvedett pénteken, és eddig nem túl magabiztos a Red Bull isztambuli esélyeit illetően.

„A második edzésen kipróbáltunk néhány módosítást az első edzéshez képest, pedig már az sem sikerült túl jól – emlékezett vissza Verstappen. – Még mindig azon tanakodunk, mihez kellene kezdenünk. Remélhetőleg fejlődünk még a hétvége folyamán, különben nem néznek ki túl jól az esélyeink. Meglátjuk, mire leszünk képesek az éjszaka folyamán. Persze mások most a viszonyok ezen a pályán, mint korábban, és még nem rendelkezünk túl sok adattal, de előre kell lépnünk, hiszen a mai egyértelműen nem tartozik a legerősebb napjaink közé.”

Bár a csapattársa idejétől mindkét szabadedzésen elmaradt, Valtteri Bottas elégedetten fejezte be a pénteki napot Törökországban. A Mercedes versenyzője szerint az, hogy már nem annyira új az aszfalt az isztambuli pályán, nagyban hozzájárult a vezetés élvezeti szintjének növekedéséhez.

„Megfelelő a tapadás, úgy gondolom, jelenleg ez az egyik olyan pálya, amiről ez a leginkább elmondható – vélekedik Bottas. – Ez mindenképp élvezetőbbé tette a pályát, viszont emiatt a tavalyihoz képest teljesen másképpen kell beállítani az autót, amit így át kellett alakítanunk a nap folyamán. Az volt a legfontosabb ma, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez, és megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. A második edzésen máris sokkal jobbnak éreztem az autót, nem adódott semmilyen nagyobb probléma, ezért úgy érzem, erős hétvége előtt állunk.”

Mindkét szabadedzést az első háromban zárta Charles Leclerc Törökországban, ám egyáltalán nem szeretné elbízni magát a Ferrari esélyeit illetően, sőt, úgy véli, a Mercedes és a Red Bull még rá tud tenni egy lapáttal a hétvége hátralévő részében.

„Jól éreztem magam egész nap, de persze nem dőlhetünk hátra, hiszen úgy gondolom, hogy a topcsapatok még nem fedtek fel mindent – mondta a monacói pilóta. – Mi még teli tankkal is jól mentünk, így eddig minden pozitívan alakul. Fontos elmondani, hogy ma még csak péntek van, szóval inkább leszegem a fejem, tovább dolgozom keményen, hogy finomhangoljam az autót, és tökéletesen sikerüljön az időmérő holnap. Elég versenyképesnek tűnünk, így nem változtatnék sok dolgon, viszont a versenytempót illetően úgy gondolom, hogy vár még ránk némi munka.”

AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.178 átlag: 228.287 km/ó 26 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:24.603 0.425 mp h. 24
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:24.654 0.476 27
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.842 0.664 28
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:24.860 0.682 25
6. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:24.909 0.731 30
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:25.347 1.169 26
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:25.382 1.204 30
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:25.383 1.205 26
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:25.459 1.281 24
11. George Russell brit Williams-Mercedes 1:25.685 1.507 25
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:25.750 1.572 26
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:25.810 1.632 26
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:25.813 1.635 24
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:25.863 1.685 28
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:25.933 1.755 24
17. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:26.361 2.183 29
18. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:26.424 2.246 28
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:26.636 2.458 25
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:27.019 2.841 28
A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.804 átlag: 229.306 km/ó 30 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:23.970 0.166 mp h. 29
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.214 0.410 31
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:24.373 0.569 28
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:24.439 0.635 27
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:24.525 0.721 24
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:24.660 0.856 21
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:24.672 0.868 26
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:24.756 0.952 32
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:24.796 0.992 29
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:24.882 1.078 30
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:24.903 1.099 34
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:25.020 1.216 31
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:25.060 1.256 23
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:25.143 1.339 27
16. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:25.229 1.425 30
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:25.307 1.503 30
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:25.358 1.554 29
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:25.480 1.676 26
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:25.698 1.894 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik