Leszakadt az ég Montrealban – Alonso volt a leggyorsabb az utolsó edzésen

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 18:33
null
Fernando Alonso jutott a leggyorsabb körig a nedves utolsó edzésen Kanadában (Fotó: Getty Images)
Szombaton megérkezett az eső Montrealba, így a megszokottaktól eltérő eredmény született a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén. Az élen Fernando Alonso zárta a tréninget, a második helyen Pierre Gasly végzett, a harmadik leggyorsabbnak Sebastian Vettel bizonyult. A Red Bull versenyzői a top tíz végén zárták az utolsó edzést, amelyen Charles Leclerc alig vett részt.

 

Pénteken nem különösebben szólt bele az eső a gyakorlásba, szombaton azonban hamar kiderült, hogy a mezőny valóban nem ússza meg ezt a hétvégét jelentősebb csapadék nélkül. Bár a harmadik szabadedzés kezdetére elállt az eső, a pálya igen nedves volt, így a versenyzők extrém esőgumikon kezdték meg az utolsó gyakorlást.

Sokan azonnal megpróbálták feltérképezni a viszonyokat, így a nehéz körülmények ellenére hamar forgalmassá vált a pálya. Elsőként a Haas versenyzői iratkoztak fel a mért körök listájára, majd negyedóra elteltével Sebastian Vettel volt az aktuális leggyorsabb, ám a mezőny több mint fele még idő nélkül állt.

51. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:15.158
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.127
JÚNIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Alonso 1:33.836
Időmérő 22.00–23.00
JÚNIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja: 20.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 3., 16.00Brit Nagydíj, Silverstone
Július 10., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 24., 15.00
Francia Nagydíj, Le Castellet

Később Carlos Sainz Jr. került az élre, ráadásul a Ferrari versenyzőjének idejét sokáig nem igazán tudták megközelíteni a többiek. Igaz, egyesek meg sem próbálták – Max Verstappen például az edzés első felében nem is járt a pályán. Pár perccel félidő után azonban elhagyta a bokszutcát, ám a gyors körét be sem fejezte, hamar visszatért a Red Bull garázsába.

Az utolsó húsz percben Vettel állt vissza az élre, majd Fernando Alonso vette át tőle a vezetést, míg Verstappen eljátszotta ugyanazt, mint nem sokkal előtte. Az utolsó tíz percben a Red Bull versenyzői neve mellé is került idő, ám ekkor ismét elkezdett szemerkélni az eső – Verstappen például ki is csúszott a kettes kanyarban.

Bár a Red Bull versenyzői sem töltöttek túl sok időt a pályán az utolsó edzésen, sikerült felzárkózniuk a top tíz végére. Leclerc – akinek újabb büntetései éppen a szabadedzés közben váltak hivatalossá – ezzel szemben pár installációs körig jutott csupán. Az élen Alonso zárta az utolsó tréninget Pierre Gasly és Vettel előtt.

A top tízet Esteban Ocon, Daniel Ricciardo, Lando Norris, George Russell, Pérez, Verstappen és Sainz egészítette ki.

Folytatás magyar idő szerint 22 órakor az időmérővel!

KANADAI NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:33.836 átlag: 167.308 km/ó 15 kör
2. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:33.889 0.053 mp h. 18
3. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:33.891 0.055 18
4. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:34.003 0.167 16
5. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:34.110 0.274 14
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:34.248 0.412 13
7. George Russell brit Mercedes 1:34.259 0.423 11
8. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:34.498 0.662 10
9. Max Verstappen holland Red Bull 1:34.616 0.780 10
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:34.778 0.942 18
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:35.016 1.180 15
12. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:35.213 1.377 15
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:35.531 1.695 23
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:35.643 1.807 17
15. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:35.692 1.856 12
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:35.761 1.925 17
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:36.261 2.425 27
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:37.388 3.552 18
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:38.394 4.558 11
20. Charles Leclerc monacói Ferrari idő nélkül 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik