F1: három sprintfutamot is rendeznek idén – hivatalos

2021.04.26. 17:46
null
Silverstone rendezheti az első sprintfutamot (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétfőn délután közleményben tudatta: a 2021-es versenynaptár három helyszínén fogják kipróbálni a sprintfutamokat, amelyeknek végeredménye meghatározza a vasárnapi verseny rajtsorrendjét.

Az FIA hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint két európai és egy nem európai helyszínen próbálják ki a sprintfutamok rendszerét idén, s az itt szerzett tapasztalatok alapján döntenek arról, hogy a továbbiakban használják-e a későbbiekben.

„A formátum célja, hogy a növelje az akciókat a pályán, így vonzzon még több szurkolót a sportág mellé. Cél az is, hogy a sprintfutammal a versenyzők és a csapatok érdemi jutalmazásának egyensúlyát megtalálják” – áll a közleményben.

A nyilvánosságra hozott tervek szerint a következőképpen alakul át a sprintfutamos versenyhétvégék programja. Pénteken az első 60 perces szabadedzés után rendeznek egy időmérő edzést, amely a sprintfutam rajtsorrendjét hivatott eldönteni. Szombaton ismét egy 60 perces tréninggel kezdődik az F1-es program, majd jön a 100 kilométer hosszú sprintfutam, amely a vasárnapi főverseny rajtrácsáról dönt. A vasárnapi programban nincs változás: ekkor már csak a teljes versenytávú futamot rendezik meg.

Az FIA döntése értelmében a sprintfutam első három helyén végző versenyző pontot is kap: az első hármat, a második kettőt, a harmadik egyet.

Arról nem szól az FIA közleménye, hogy mely három futamon próbálják ki az új rendszert, de az első minden bizonnyal a Brit Nagydíj lehet. A sajtó már korábban is a silverstone-i pályát említette, mint az új formátum bemutatkozásának legvalószínűbb helyszíne – Monza és Interlagos a másik két fő esélyes…

„Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen ez egy remek új lehetőség számunkra, hogy a szurkolóknak egy újabb izgalmas versenyt biztosítsunk a hétvégén. Annak külön örülök, hogy a csapatok egységesen támogatták a tervet, ez is az egységességünk bizonyítéka” – idézte az F1 közleménye Stefano Domenicalit, a Formula–1 ügyvezető igazgatóját, aki korábban azt is elárulta, hogy futamgyőztesként tekinthet-e magára a sprintversenyt megnyerő versenyző.

Nagyon egyszerű, a statisztika szerint pole pozíciót fog szerezni a szombati sprintkvalifikáció első helyezettje. A hétvégén egyetlen győztes lesz, az, aki a vasárnapi futamon nyer” – fogalmazott Domenicali két héttel ezelőtt az Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
1 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
3 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
5 órája

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
7 órája

A Red Bull az ADUO-eredmények felülvizsgálatát kérte az FIA-tól – sajtóhír

F1
8 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
2026.06.09. 20:52

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34
Ezek is érdekelhetik