F1: zárt kapus lesz a Bahreini Nagydíj a koronavírus miatt – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 09:46
null
A szurkolók csak a televízión keresztül követhetik a bahreini versenyt (Fotó: AFP)
A Bahreini Nagydíj szervezői vasárnap reggel osztottak meg egy közleményt, mely szerint a 2020-as F1-es idény második versenyhétvégéjét zárt kapuk mögött bonyolítják le a koronavírus miatt.

 

Mint beszámoltunk róla, pénteken felfüggesztették a jegyértékesítést a március 22-i hétvégén megrendezendő Bahreini Nagydíjra, és további intézkedéseket is bevezettek a koronavírus-járvány miatt. A szervezők akkor azt ígérték, folytatják a jegyek értékesítését, ha javul a helyzet, ám vasárnap reggel már arról érkezett hivatalos közlemény, hogy szurkolók nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg a szahíri futamot.

„A nemzetközi partnereinkkel, valamint a királyság nemzeti egészségügyi szervezetével közösen arra a döntésre jutottunk, hogy az idei évi Bahreini Nagydíjon csak a résztvevők lehetnek ott. F1-es nagydíjat rendező országként óriási felelősség terhel bennünket a támogatók és a versenyre kilátogatók jóléte kapcsán."

„Miután a COVID-19 továbbra is terjed globálisan, a nagyközönség számára nyílt sportesemény megrendezése, amelyen nemzetközi utazók és helyi rajongók ezrei érintkezhetnek, nem lenne helyes a jelenlegi helyzetben. Azonban, hogy biztosítsuk, ennek ne legyen további hatása sem a sportágra, sem a nemzetközi szurkolói bázisra, magát a versenyhétvégét lebonyolítjuk, s a televízió sugározza" – olvasható a közleményben.

A szervezők emellett kitértek arra, hogy komoly intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány terjedését, és tudják, sokan csalódottak lesznek a döntés miatt, azonban számukra a biztonság az első.

Legfrissebb hírek

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
4 órája

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
Tegnap, 9:24

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35
Ezek is érdekelhetik