Super Formula: az időjárás szertefoszlatta Gasly bajnoki reményét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.21. 14:51
Nem sikerült megszereznie a bajnoki címet a japán Super Formula-bajnokságban Pierre Gaslynak, a Formula–1-es Toro Rosso pilótájának. Igaz, a francia pilóta meg sem próbálhatta ledolgozni mindössze félpontos hátrányát, ugyanis egy tájfun miatt törölni kellett a bajnokság utolsó versenyét Szuzukában.

Már pénteken és szombaton is heves esőzések jellemezték az időjárást Szuzukában, vasárnapra azonban továbbromlottak a viszonyok, így a szervezők kénytelenek voltak törölni a versenyeket. Szuzukában, vasárnapra azonban továbbromlottak a viszonyok, így a szervezők kénytelenek voltak törölni a versenyeket.

Ez azt jelenti, hogy az előző, Szugóban rendezett verseny utáni állás lett a szezon végeredménye, vagyis Isiura Hirojaki hódította el a bajnoki címet, míg a félpontos hátránnyal a második helyen álló Pierre Gaslynak esélye sem volt legyőzni toyotás ellenfelét az utolsó megméretésen.

Pedig Gasly emiatt hagyta ki a Formula–1-es Amerikai Nagydíjat, így viszont nem Super Formula-bajnokként ülhet vissza a Toro Rossójába a következő versenyhétvégén, Mexikóban.

Legfrissebb hírek

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
6 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
10 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
10 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
10 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
18 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
18 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2025.07.30. 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2025.07.30. 11:28
Ezek is érdekelhetik