F1: „Ha huszonöt verseny lesz egy évben, kiszállok!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 19:35
Nyílt terve a Liberty Mediának, hogy a jövőben egyre több F1-es versenyt rendezzenek egy évben, ennek azonban nem örülne Fernando Alonso, aki ebben az esetben fontolóra venné a sorozat elhagyását.

Chase Carey korábban megerősítette, hogy bár a pontos versenynaptár még nincs kész, annyi biztos, hogy 21 versenyt rendeznek jövőre. Ennyi futamot tartalmazott a tavalyi versenynaptár is, ami akkor új rekord volt, a Liberty Media azonban az elkövetkezendő években akár 25-re is felemelné a futamok számát. Chase Carey korábban megerősítette, hogy bár a pontos versenynaptár még nincs kész, annyi biztos, hogy 21 versenyt rendeznek jövőre. Ennyi futamot tartalmazott a tavalyi versenynaptár is, ami akkor új rekord volt, a Liberty Media azonban az elkövetkezendő években akár 25-re is felemelné a futamok számát.

Ez nem nyerte el mindenki tetszését, köztük a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóét sem, aki konkrétan azt mondta, hogy ilyen sok verseny esetén elhagyná a Formula–1-et.

„Amikor elkezdtem az F1-ben versenyezni, tizenhat versenyt rendeztek egy évben, ehhez jöttek még a tesztek, mostanság viszont évről évre emelkedik ez a szám – mondta a McLaren-Honda spanyol pilótája. – Azt hiszem, hogy már a mostani mennyiség is megerőltető, főleg az életvitelünk miatt: felkészülés, szponzori események, tesztek, egyéb kötelezettségek, és még erre jön rá a húsz-huszonegy verseny, ez így már bőven elég.”

„A huszonöt-huszonhat futamos versenynaptár talán egy szempontból jó, de sok más szempontból rossz. Elég bonyolult mostanában az életem, és már a karrierem egy olyan szakaszában tartok, hogy fontolóra vehetem, nem csinálok végig több szezont, és inkább a kiegyensúlyozott életvitelt választom.”

A jövő évi versenynaptárral kapcsolatban eddig annyit tudni, hogy kiesik a Malajziai Nagydíj, viszont visszatér a franciaországi és a németországi futam – bár utóbbi még kérdéses. A Liberty Media a jövőben Austin mellett szeretné más amerikai városokba is elvinni az F1-et (többek között Kalifornia állam és New York neve vetődött fel), valamint teljesen új helyszínekre is, mint például Thaiföld vagy Vietnam.

AKKOR MARAD, HA VERSENYKÉPESEK LESZNEK

A kétszeres világbajnok spanyol, aki a legutóbbi, Monacói Nagydíjat kihagyta, hogy az Indy 500-on versenyezzen, csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, még nem döntötte el, mihez kezd jövőre.

„Ha szeptember előtt nyerünk valamit, akkor biztosan maradok" – mondta Alonso, akinek idei legjobb eredménye egy 11. hely a McLarennel, melyben a Honda motor továbbra is a mezőny egyik legmegbízhatatlanabb erőforrásának számít.

Alonso a május 28-i Indy 500-as futamon 27 körön át vezetett, ám motorhiba miatt 20 körrel a vége előtt feladta a versenyt.

MTI

 

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
9 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
10 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
12 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
14 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
16 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
17 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
17 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik