A visszatérésre készülő Villeneuve csapatot keres magának

Vágólapra másolva!
2009.07.08. 08:57
Jacques Villeneuve szerint kevés a szókimondó ember a jelenlegi Formula–1-es mezőnyben, pedig a szurkolók szemében többek között ez teszi érdekessé a sorozatot. Ezért – no meg mert még mindig imád vezetni – gondolta úgy a kanadai pilóta, itt az ideje a visszatérésnek, s ennek érdekében már el is kezdett tárgyalni.
Villeneuve (balra) szerint a mostani autók versenye sokkal látványosabb
Fotó: Action Images
Villeneuve (balra) szerint a mostani autók versenye sokkal látványosabb
Villeneuve (balra) szerint a mostani autók versenye sokkal látványosabb
Fotó: Action Images
Villeneuve (balra) szerint a mostani autók versenye sokkal látványosabb

Jacques Villeneuve visszatérne a száguldó cirkuszba, és ezt annyira komolyan gondolja, hogy elkezdett csapatot keresni magának a következő szezonra. Az 1997-ben világbajnoki címet szerző kanadai pilóta az utóbbi néhány versenyen már ott volt, és pár csapattal arról tárgyalt, hogy jövőre esetleg visszatérne. Részint tetszenek neki az új autók és a tervezett szabályváltoztatások, másrészt messze van még attól, hogy szögre akassza a bukósisakját.

„Autóversenyző vagyok, és mindig az is leszek – mondta Villeneuve az Autosprintnek. – Ezért is keresek helyet magamnak a Formula–1-ben. A vezetés az egyetlen, ami igazán érdekel, és a mostani zűrzavaros helyzet a segítségemre van. Kevesebb lesz a tesztlehetőség, ez a tapasztalt pilóták malmára hajtja a vizet. Nem tudom, mi történik, de kész vagyok a visszatérésre.”

Villeneuve azt is elmondta, szerinte a mostani autók versenye sokkal látványosabb, és még inkább az lesz jövőre. Arról nem beszélve, hogy vezetni is élvezetesebb lesz őket, s mivel nem lehet majd verseny közben tankolni, és az elektronikának is kisebb szerep jut, a pilóták többet csúszkálnak – a szurkolók nagy örömére.

„Már tíz évvel ezelőtt azt mondtam: szüntessék meg a boxkiállásokat, vezessék be újra a slick gumikat, és vegyék ki az autókból az elektronikát. Csak azt sajnálom, hogy a boxkiállások során még mindig lehet majd gumit cserélni, így jó néhány olyan akciótól fosztják meg a közönséget, amely az üzemanyag fogyásából adódna. Érdekes lesz látni, hogy néhányan gumicsere nélkül akarják letudni a versenyt, és talán lassabban köröznek, miközben mások kimennek kerékcserére, és csökkentik a különbséget. Izgalmasabb futamok várhatók” – jósolta Villeneuve. Amikor arról kérdezték, miért lett újra a Formula–1 nagy rajongója, a kanadai pilóta azt válaszolta, azért, mert megint számít az emberi tényező, nem úgy, mint a múltban, és jobban meg kell dolgozni a sikerért.

„Amikor elhagytam a cirkuszt, már egyáltalán nem volt szórakoztató. Pontosabban a száguldást mindig élveztem, de a pályán kívüli hangulat elég rossz volt. Szókimondó ember vagyok, a vége felé már voltak gondjaim emiatt. Pedig szerintem hiányoznak ezek a szókimondó emberek a boxutcából – ebből a szempontból unalmasabb lett a cirkusz. Senki sem beszél őszintén, ezért is veszítette el szurkolóit a sportág. Ők gladiátorokat akarnak látni, nem pedig olyan embereket, akik látszólag mindannyian szeretik egymást. A realitás az, hogy mindenki le akarja győzni a másikat” – mondta Villeneuve.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik