Sepsi: Diószegi László az európai porondon is sokat vár a csapattól

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 09:15
null
Diószegi László szerint sokat fejlődött a Sepsi egy év alatt (Fotó: Földi Imre)
Parádés hangulat várható a Sepsi csütörtöki Ekl-meccsén, Diószegi László elnök nem csupán ebben a fordulóban remél továbbjutást a csapattól.

A telt ház és a nézőcsúcs szinte biztos a Sepsi OSK csütörtök esti Európa-konferencialiga-mérkőzésén, amelyen a székelyföldi csapat a szlovén Olimpija Ljubljanát fogadja a második selejtezőkör első találkozóján. A jegyek olyan ütemben fogytak az elmúlt napokban, hogy a klub többször is felhívta a szurkolók figyelmét, minél előbb vegyék meg belépőjüket. Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta: szerdára már csupán ezer jegy maradt a 8200 férőhelyes Sepsi OSK Arénába, és mivel a szentgyörgyi szurkolók közül a legtöbben csak a meccsnapon szoktak belépőt vásárolni, garantálja a telt házat.

A Román Kupa és a Szuperkupa címvédője tavaly a Konferencialiga második selejtezőkörében tizenegyesekkel veszítette el történelme első európai párharcát a szlovák Spartak Trnava ellen, most azonban legalább egy körrel tovább akar jutni.

„Teljesen más lesz, mint egy évvel ezelőtt, most minden tekintetben sokkal felkészültebbek vagyunk, szervezetileg, csapatként, stadionnal, ezért sokkal több önbizalommal is várjuk a Ljubljana elleni párharcot. Úgy gondolom, nagyjából egy szinten van a Spartakkal, bár egy kicsit talán a szlovákok erősebbek is. A harmadik selejtezőkörbe jutás a minimális elvárás, de szeretném, ha a playoffba vagy a csoportkörbe jutnánk – nyilatkozta lapunknak Diószegi László, aki még nem gondol arra, hogy a horvát Rijeka vagy a svéd Djurgarden lenne-e kedvezőbb ellenfél. – Nem lépünk át egyszerre két lépcsőt. Mindkettő tengerpart, lehet fürödni, ha összejön.”

A CFR BL-kiesésével csütörtökön négy román csapat is a Konferencialigában játszik, de a televíziók eddig semmilyen érdeklődést sem mutattak a Sepsi mérkőzése iránt. Jelen állás szerint csupán a székely klub YouTube-csatornáján lehet követni az Olimpija elleni csatát.

A visszavágót július 28-án Ljubljanában rendezik.

EKL-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS     
Sepsi OSK–Olimpija Ljubljana  (szlovén)    –
élőben az NSO-n! 
 Sepsiszentgyörgy, 20.00. V:  Robertson (skót)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik