El: „Biztosan nem nézik le vagy veszik félvállról az FTC-t”

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 11:30
null
Zeller Dóra (balra) és Turányi Lilla is nagyon várja a meccset (Fotó: Bayer 04 Leverkusen)
Turányi Lilla és Zeller Dóra látványos leverkuseni támadófutballra és hazai győzelemre számít.

 

Remekül érzik magukat Leverkusenben a klub női csapatának magyar válogatott játékosai. Turányi Lilla 2020 nyarán az MTK Hungáriából, Zeller Dóra egy évvel korábban a Hoffenheimből érkezett a csapathoz – Csiszár Henrietta 2016-tól erősítette a Bayert, mielőtt az idén az Internazionaléhoz igazolt –, és mindketten alapembernek számítanak. A női Bundesligában szereplő együttes a BayArena mellett található kisebb stadionban fogadja ellenfeleit, a mérkőzéseket a televízió kivétel nélkül közvetíti.

„Egyre nagyobb érdeklődés övezi klubon és városon belül a csapatot, különösen, amióta az előző idényben klubrekordot jelentő ötödik helyen végeztünk a bajnokságban – mondta lapunknak Turányi Lilla.Korábban az edzőpályánkon játszottuk a mérkőzéseinket, most a BayArena mellett, ahol a fiúk általában edzeni szoktak. A nagy stadionban nekünk nincsenek meccseink, de oda még szurkolóként kilátogatni is hatalmas élmény. Szinte mindig telt ház van, fantasztikus a hangulat.”

A 22 esztendős védő egy éve azzal a szándékkal érkezett Leverkusenbe, hogy kipróbálja magát külföldön, és megtalálta a számítását. A beilleszkedését jelentősen segítette, hogy a keretben magyar csapattársak is várták, és a fejlődése szempontjából hamar nyilvánvalóvá vált, jó döntést hozott. A német élvonal női szinten is a topbajnokságok közé tartozik, az angollal, franciával és spanyollal említhető egy lapon. S hogy mennyire játszik hasonló futballt a Leverkusen női és férficsapata?

„A stílusban felfedezhetők egyezések – válaszolta Zeller Dóra, a 2014 óta Németországban játszó 26 éves támadó. – Mindkettő szívesen kontrázik, és amellett, hogy stabil védekezésre törekszik, jellemző rá a gyors támadásépítés. Mondhatni, elvárás, hogy labdaszerzést követően azonnal meg kell indulni az ellenfél kapuja felé.”

A magyar légiósok elmondták: Leverkusen a mindennapokban nyugodt város, össze sem hasonlítható a környéken található Kölnnel vagy Düsseldorffal, viszont egy csapásra megélénkül, amikor Bayer-mérkőzést rendeznek. A Ferencváros csütörtöki fellépését is fokozott várakozás előzi meg.

„Mindenki kíváncsi, hogyan szerepel, meddig juthat az Európa-ligában a csapat  – folytatta Zeller Dóra. – A sorsolás három olyan ellenfelet sodort a Leverkusen útjába, amelyekkel még nem játszott, mindenki szoros összecsapásokra számít. A Ferencvárost sem igen ismerik, azt viszont tudják róla, hogy sorozatban háromszor lett bajnok, tavaly szerepelt a Bajnokok Ligájában, így biztosan nem nézik le vagy veszik félvállról.”

Ha Németországban nem is bízzák el magukat, a magyar női válogatott világbajnoki selejtezőire – az együttes szeptember 17-én Skócia, szeptember 21-én Spanyolország ellen lép pályára, mindkétszer 20 órától a Hidegkuti Nándor Stadionban – készülő játékosai között nagy az egyetértés a mérkőzés végeredményét illetően.

„Mivel egyik fél sem igen tudja, mire számíthat a másiktól, biztosan izgalmas mérkőzés lesz – mondta Turányi Lilla. – Hazai pályán mindenképpen a Leverkusen győzelmére adok nagyobb esélyt, három egyet tippelek.” 

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

G-CSOPORT
18.45:
Real Betis (spanyol)–Celtic (skót) (Tv: RTL+) – élőben az NSO-n!
18.45: Bayer Leverkusen (német)–FERENCVÁROSI TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik