El: 37 éves holland bíró vezeti a Sevilla–Inter döntőt

2020.08.19. 12:43
null
Danny Makkelie vezeti az Európa-liga-döntőt (Fotó: AFP, archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség a holland Danny Makkelie-t jelölte ki a pénteki Inter–Sevilla Európa-liga-döntő játékvezetőjének – olvasható az UEFA közleményében.


A 37 éves holland bíró 2008 óta tagja a nemzetközi keretnek, a 2019–2020-as idényben hat mérkőzésen fújta a sípot a Bajnokok Ligája főtábláján – ő vezette múlt szombaton a Lyon és a Manchester City negyeddöntőjét is.

Makkelie a 2018-as Európa-liga-döntőben (Marseille–Atlético Madrid 0–3) alapvonali játékvezetőként, a tavalyi BL-döntőben (Tottenham–Liverpool 0–2) videobíróként működött közre.

A holland sportember az európai kupaporondon – a selejtezőket is beleszámítva – már csaknem 50 meccset vezetett, míg hazája élvonalbeli bajnokságában 223 találkozónál jár.

A Sevilla–Inter Európa-liga-fináléra pénteken 21 órától kerül sor Kölnben. Makkelie munkáját partjelzőként két honfitársa, Mario Diks és Hessel Steegstra, negyedik játékvezetőként a görög Anasztasziosz Szidiropulosz, míg a videós szobában az egyaránt holland Jochem Kamphuis és Kevin Blom, valamint a lengyel Pawel Gil segíti.


EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Augusztus 21., péntek
21.00:
Sevilla–Inter (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
3 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
5 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
14 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
18 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
20 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
21 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
21 órája