Ekl: „Idegesítő” – Tököli Attila a Vidi kieséséről

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 12:06
null
Tököli Attila (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Korábban beszámoltunk róla, a Mol Fehérvár FC 3–0-s vereséget szenvedett a 1. FC Kölntől az Európa-konferencialiga selejtezőjének playoffkörében és nem jutott be a sorozat csoportkörébe. A mérkőzés után Tököli Attila, a német klub korábbi magyar válogatott játékosa értékelt.

 

„Idegesítő… Ha kicseleznek háromszor, vagy ha a karmester ad álompasszt a védők között, netán valaki húszról kilövi a felső sarkot, arra nem lehet felkészülni, de hogy szögletet adnak be a kapu elé, arra azért igen – értékelt Tököli Attila. – Ha pedig az ötösön belül hagyod az ellenfeled szabadon felugrani, akadálytalanul fejelni, abból sajnos baj lesz… Ez fegyelmezetlenség, egyértelműen. A gyors gól borította az eredeti elképzelést, és kiderült, hogy a Köln erősebb, esélyesebb. Az is biztos volt, hogy a továbbjutáshoz gólt kell szerezni, ez sajnos nem sikerült, és a második gól is rögzített helyzetből született. Ezzel együtt: az NB I nem a Bundesliga, más az iram, nagyon sok minden más, a két klub költségvetését sem lehet egymáshoz mérni. Előre sokan elfogadták volna, hogy a Mol Fehérvár sokáig megszorítsa a német ellenfelet, sajnálom, hogy nem sikerült nagyobb bravúrt elérni.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
4. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Fehérvár FC–1. FC Köln (német) 0–3 (0–1)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó.10 411néző.Vezeti:Ali Palabiyik (török)
Fehérvár:
Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov (Lednev, 82.), Hangya (Heister, a szünetben) – Bamgboye (Kodro, 63.), Rúben Pinto (Bumba, 63.), Fiola, Dárdai – Zivzivadze.Vezetőedző:Michael Boris
Köln:Schwäbe – Schmitz (Ehizibue, 66.), Kilian, Hübers, Pedersen (Schindler, 81.) – Martel, Szkiri – Maina (Thielmann, 66.), Ljubicic (Olesen, 55.), Kainz (Hector, 66.) – Dietz.Vezetőedző:Steffen Baumgart
Gólszerző:Hübers (10.), Szkiri (46.), Schindler (90+3.)

Továbbjutott: az 1. FC Köln, 4–2-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik