Ekl: a Guimaraesnél úgy vélik, a 3–0 ellenére sem lefutott még a PAFC elleni párharc

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 11:08
null
A gólját ünneplő Tiago Silva szerint nem lefutott még a Puskás Akadémia elleni párharc (Fotó: vitoriasc.pt)
A Puskás Akadémia 3–0-ra kikapott a Vitória Guimaraes vendégeként, a Kisvárda 1–0-ra legyőzte idegenben a Kajrat Almatit, míg a Mol Fehérvár FC 4–1-re nyert otthon a Qabala ellen az Európa-konferencialiga második selejtezőkörének első mérkőzésén csütörtökön. Portugál, kazah és azeri sajtószemle.

 

A portugál sajtó azt írja, a Puskás Akadémia felett aratott magabiztos, háromgólos sikerének köszönhetően a Guimaraes jókora lépést tett a továbbjutás felé, és kényelmes előnnyel utazhat a jövő heti, felcsúti visszavágóra. Az O Jogo részletesen foglalkozik a mérkőzéssel, több anyagban számolt be az eseményekről, és nyilatkozatot közöl Moreno Teixeirától, a Vitória vezetőedzőjétől, aki úgy véli, a háromgólos különbség sokkal inkább az ő csapatának érdeme, mintsem a magyar együttes kritikája.

„Nem érdekel még a Hajduk Split (a potenciális következő ellenfél – a szerk.), nem nyugodtam meg a párharc kimenetelét illetően. Megpróbálunk tovább javítani a játékunk minőségén. Nagy tiszteletet érdemelnek az andorrai és a feröeri csapatok is, mi viszont a magyar bajnokság harmadik helyezettje ellen nyújtottunk ilyen teljesítményt” – méltatta övéit a 40 éves szakember.

A bombagólt lövő Tiago Silva sem tekinti még lefutottnak a párbajt: „Nem mondhatjuk azt, hogy már eldőlt a továbbjutás kérdése, mert vár ránk még egy mérkőzés egy nagyon kemény, harcias csapat ellen. Magyarországon nagyon sok fizikai kontaktusra, párharcra számítunk. A három–nullás előny jó kiindulási alap, de nem garantál semmit. A gólom sok érzelmet szabadított fel bennem, nemcsak a szépsége miatt, hanem azért is, hogy mennyit jelentett a csapatnak. Megnyugtatott bennünket, a stadiont pedig tűzbe hozta.”

Az O Jogo arról is beszámol, hogy a mérkőzés szünetében a rendfenntartó erőknek kisebb szurkolói rendbontás miatt be kellett vonulniuk az egyik hazai szektorba. A helyi rendőrség közleménye szerint a Guimaraes második góljánál egy drukker bedobott egy tárgyat a játéktérre, a biztonságiak őt szerették volna azonosítani és kiemelni a tömegből. Az akció során egy személyt előállítottak rendőri intézkedéssel szemben történt ellenszegülés miatt.

(Fotók: ojogo.pt)
(Fotók: ojogo.pt)

 

 

A Kisvárda kazahsztáni győzelme kapcsán a sports.kz című helyi portál nem elsősorban a Kajrat Almati veresége miatt fejezi ki a csalódottságát (noha megjegyzik, a tavalyi bajnoki bronzérmes valamelyest esélyesebbként lépett pályára a szabolcsiakkal szemben), hanem azzal kapcsolatban, hogy az európai kupasorozatok új idényében a kazah csapatok az eddigi hat meccsükből csak egyet tudtak megnyerni – a dicsőség a Bajnokok Ligájából a Ferencváros által kiejtett Tobolé, amely csütörtökön a gibraltári Lincoln Red Imps ellen győzött otthon 2–0-ra a Konferencialigában.

A leírásokból kiderül, a kazahoknak különösen fájó az FK Asztana 5–0-s zakója a lengyel Raków ellen.

Az azeri média tényszerűen, tárgyilagosan számol be a Qabala székesfehérvári vereségéről (1–4), hozzátéve, hogy a helyi élvonalban legutóbb negyedik helyen végző együttesnek – a Maccabi Tel-Avivtól 3–0-s vereséget szenvedő Zirával egyetemben – gyakorlatilag minden esélye elszállt a továbbjutásra.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Vitória Guimaraes (portugál)–Puskás Akadémia 3–0 (2–0)
Guimaraes,
D. Afonso Henriques Stadion, 14 863 néző. Vezette: Nalbandjan (örmény)
Guimaraes: B. Varela – Miguel Maga, Jorge Fernandes (Amaro, a szünetben), Mumin, Ogava – Tiago Silva (Da Luz, 70.), A. Semedo, André Almeida (Janvier, 83.) – Lameiras (Daniel Silva, 83.), Jota Silva, André O. Silva (Anderson Silva, 64.). Vezetőedző: Joao Aroso
Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki (Bakti, 88.), Spandler, Stronati – Mezghrani, Van Nieff, Baluta (Urblík, 79.), Nagy Zs. – Slagveer (Skribek, 43.), Colley (Zahedi, a szünetben), Kiss T. Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Lameiras (4.), Tiago Silva (39.), Anderson Silva (65.)

Kajrat Almati (kazah)–Kisvárda Master Good 0–1 (0–0)
Almati, Ortalik Stadion. Vezette: Kjaesgaard (dán)
KAJRAT:
Usztyimenko – Asztanov, Vaszin, Bagnack, Kurgin (Kasszabulat, 63.) – Ulsin (Adahadzsiev, 74.), Szadibekov (Usszenov, 74.), Krahovszkij (Svriev, 84.) – Kanté, Joao Paulo, Aljkulov (Susenacsev, 63.).Vezetőedző:Kirill Keker
KISVÁRDA:Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Peteleu (Leoni, 16.) – Ötvös (Czérna, 86.), Karabeljov – Navrátil (Melnik, 71.), Makowski, Camaj (Asani, 71.) – Mesanovic (Ilievszki, 86.).Vezetőedző:Török László
Gólszerző:Asani (82.)

Mol Fehérvár–Qabala (azeri) 4–1 (1–1)
Székesfehérvár,
MOL Aréna Sóstó, 4750 néző. Vezette: Sjöberg (svéd)
Mol Fehérvár:
Kovács D. – Rus, Szerafimov, Sabanov – Nego, Rúben Pinto (Lednev, 64.), Fiola, Heister – ifj. Dárdai Pál (Bamgboye, 78.), Petrjak (Zivzivadze, 64.) – Kodro (Makarenko, 78.). Vezetőedző: Michael Boris
Qabala: Agayev – Qirtimov (Ahmadov, 38.), Musayev, Ruan, Isayev – Abu Akal, I. Alimi – A. Mammadov (Hani, 72.) – Muradov (Safarov, 80.), Felipe Santos (Iskandarov, 80.), Raphael Alemao. Vezetőedző: Elmar Bakhshiyev
Gólszerző: Kodro (30., 74.), Rus (66.), Zivzivadze (90.), ill. Raphael Alemao (16.)
Kiállítva: Musayev (86.)

VISSZAVÁGÓK
Július 28., csütörtök
18.00:
Qabala (azeri)–Mol Fehérvár
18.00: Kisvárda Master Good–Kajrat Almati (kazah)
21.00: Puskás Akadémia–Vitória Guimaraes (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik