Torna ob: Kovács triplázott, Mészáros duplázott vasárnap

Vágólapra másolva!
2020.11.15. 16:22
null
Mészáros Krisztofer öt elsőséggel zárta a mesterfokú országos bajnokságot (Fotó: Dömötör Csaba)
A nőknél Kovács Zsófia triplázott, a férfiak mezőnyében Mészáros Krisztofer duplázott vasárnap, a tornászok mesterfokú országos bajnokságának zárónapján – írja az MTI.

 

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia gerendán, talajon és felemás korláton is a legmagasabb pontszámot érte el a zárt kapus győri versenyen, az ugrás fináléjában pedig Bácskay Csenge győzött.

„Eredetileg négy szeren indultam volna a szerenkénti döntőkben, de végül az ugrást visszamondtuk, és csak három szerre kellett koncentrálnom. Elégedett vagyok az eredményekkel” – mondta Kovács Zsófia, a Dunaferr SE sportolója, aki összesen négy aranyérmet szerzett a mesterfokú bajnokságon.

Mészáros Krisztofer úgy értékelt, több gyakorlatából is ki tudta hozni a maximumot.

„A zárónapon az ugrás mellett sikerült a nyújtó is. Igaz, utóbbi nem volt tökéletes, de elég volt a győzelemhez” – tette hozzá a Győri AC tornásza, aki öt elsőséggel zárt.

Magyar Zoltán, a magyar szövetség elnöke kiemelte, hogy minden résztvevő betartotta a járványügyi előírásokat a háromnapos viadalon.

„Jó volt látni a versenyzőket, mennyire élvezték azt, hogy megmérettek. A szombathelyi világkupán többüknél lehetett érezni kisebb bizonytalanságokat a hosszú kihagyás miatt, de a két héttel ezelőtti országos bajnokságon, majd a mesterfokú bajnokságon bizonyított a mezőny” – jelentette ki a lólengés 1976-os és 1980-as olimpiai bajnoka.

TORNA OB, GYŐR
SZERENKÉNTI DÖNTŐK

FÉRFIAK:

UGRÁS
1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13.775 pont
2. Kardos Botond (Győri AC) 13.150

KORLÁT
1. Kardos 13.800
2. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13.350
3. Csorvási Soma (BHSE) 12.700

NYÚJTÓ
1. Mészáros 12.500
2. Dobrovitz Ádám (KSI) 12.350
Csorvási 12.350

NŐK:

UGRÁS
1. Bácskay Csenge (Postás SE) 13.400
2. Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) 12.725
3. Schermann Bianka (MTK Budapest) 12.675

FELEMÁS KORLÁT
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 14.000
2. Makovits Mirtill (Dunaferr SE) 12.900
3. Schermann 12.550

GERENDA
1. Kovács Zs. 13.900
2. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 13.250
3. Makovits 11.950
Schermann 11.950

TALAJ
1. Kovács Zs. 13.150
2. Böczögő Dorina (MTK Budapest) 12.900
3. Székely Zója (Postás SE) 12.600

 

SZOMBATI EREDMÉNYEK

FÉRFIAK:

TALAJ
1. Mészáros 14.200 pont
2. Kardos 13.800
3. Rengei Balázs (BHSE) 12.650

LÓLENGÉS
1. Mészáros 13.900
2. Vecsernyés 13.700
3. Kállai Zoltán (BHSE) 12.900

GYŰRŰ
1. Kiss Balázs (BHSE) 13.500
2. Mészáros 13.200
3. Dobrovitz 12.600

NŐK:

EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Kovács Zs. 52.200 pont
2. Mayer 50.200
3. Székely 50.000

 

PÉNTEKI EREDMÉNYEK

FÉRFIAK:

EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Mészáros 77.900
2. Dobrovitz 75.100
3. Bátori Szabolcs (KSI SE) 75.000

CSAPATBAJNOKSÁG
1. KSI SE (Bátori Szabolcs, Závory Szilárd, Dobrovitz Ádám) 231.300
2. Budapesti Honvéd SE 226.800
3. FTC-Telekom 224.900

NŐK:

CSAPATBAJNOKSÁG
1. Dunaferr SE (Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Mayer Gréta, Czifra Bettina) 152.900
2. MTK Budapest 143.200
3. Postás SE 142.800

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik